2011 Champion FC - Rúg-6 FC 0:4 2013.09.15

Írta: Pestifoci.hu

   Az első félidő elején úgy tűnt, hogy mindkét csapatnak több esélye is nyílik majd a gólszerzésre, de ez rövid idő alatt megváltozott és a Champion lehetőségek kezdtek elmaradni. A Rúg-6 FC 20 perc után teljesen átvette a mérkőzés irányítását, és kb 20 nagy helyzetéből négyet értékesítve magabiztosan győzött.

 

2011 Champion FC - Rúg-6 FC 0:4

BLSZ4. 1. csoport

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!


A mérkőzés menete:

 

1’ Gombai Zsolt(Rúg6) passza után Bognár Kálmán lőtt 14 méterről kevéssel a bal kapufa mellé.

 

2’ Szabó Zsolt(Champion) próbálkozott 18 méterről, Juhász József kiütötte a labdát.

 

15’ Szundi Geminián(Rúg6) 16 méteres lövésébe a Cservák György tette bele a lábát 7 méterre a kaputól, a labda a keresztlécről vágódott az alapvonalon kívülre.

 

19’ Gombai Zsolt(Rúg6) labdája után Cservák György lőtt 12 méterről, Kóródi lábbal védeni tudott.

 

20’ Gombai 16 méteres lövését bravúrral tolta fölé Kóródi.

 

22’ Bodnár Zoltán (Rúg6) adott nagy labdát Csapó Zsoltnak, aki centikkel lőtt a bal kapufa mellé.

 

26’ Cservák sarokkal passzolt Bodnár Zoltánhoz, aki jobbról szépen tette középre Gomba Zsoltnak, ő pedig közelről a hálóba lőtt. Szép akciógól volt. 0:1

 

30’ Pusztai János(Champion) ugratta ki Póka Zsoltot, aki 14 méterről lőtt, Juhász ról kipattant a labda, de végül sikerült felszabadítania a Rúg-6-nak.

 

32’ Kárpáthegyi(Champion) fejelt kapura 14(!) méterről, Juhász fölé ütötte a labdát.

 

40’ Gombai bal oldali beívelése után Bodnár Zoltán lőtt kapásból 8 méterről a kapu fölé.

 

41’ Csapó Zsolt(Rúg6) 17 méteterről elvégzett szabadrúgását a bal alsó elől ütötte ki Kóródi.

 

45’ Rúg-6 szöglet után Hornyák Dávid fejelt a kapu mellé.

 

II. félidő

 

48’ Cservák György lőtt 15 méterről, Kóródi kiütötte a labdát.

 

50’ Cservák lőtt fölé 13 méterről.

 

51’ Csapó beadása után Cservák 5 méterről a felső kapufát találta el.

 

60’ Csapó Zsolt 15 méterről két csel után higgadtan lőtte ki a jobb alsó sarkot. 0:2

 

71’ Csapó Zsolt beadása után Cservák 6 méterről a kapufára fejelt, majd a kipattanót Hornyák Dávid 7 méterről a bal sarokba rúgta. 3:0

 

73’ Stark Gábor(Champion) lőtt 14 méterről, Juhász kapus kiütötte a labdát.

 

75’ Pusztai lőtt 17-ről ismét védett Juhász.

 

76’ Cservák György szép cselek után 15 méterről gyönyörűen lőtt jobbról, 15 méterről a hosszú sarokba. 4:0

 

85’ Rácz Ferenc cselezgetett majd 12 méterről lőtt, de Kóródi lábbal védett.

 

A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 6

 

Az első félidő elején itt is ott is megvoltak a helyzetek, de a Champion játéka 20 perc után visszaesett. A Rúg-6 jól játszott, bár rengeteg helyzetet puskázott el. Jó időben, kellemes hangulatú meccs volt.

 

A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Csapó Zsolt lett.


Rengeteget volt játékban, sok jó passz fűződött a nevéhez, nem rajta múlt, hogy a Rúg-6 nem rúgott többet.

 

Vélemény:

 

Szilvási János(Rúg-6 FC): - Küzdős ellenfél ellen az elején magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, de a kihagyott helyzetek után sikerült néhányat kihasználnunk, és sikerült magabiztosan győznünk.

 

Tags: BLSZ4.

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.