asrgazgyarbajnok

Az ASR Gázgyár csapata az FFC elleni sikerével behozhatatlan előnyre tett szert a BLSZ1-ben, így három fordulóval a vége előtt megnyerte a bajnokságot!

Ferencvárosi FC - ASR Gázgyár 1-5

BLSZ1. 27. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

Bajnokesélyeshez méltóan, nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a Gázgyár csapata, és a 3. percben Balogh Péter még közelről mellé lőtt, egy perc múlva viszont Lóska Csaba a hálóba.
A bal oldali védő egy jobb oldali beadásra robbant be ellenállhatatlanul majd 6 méterről elrúgta a labdát Nagyjános Zoltán mellett. 0-1

A 11. percben Scheiber Bence ment el a jobb szélen majd jól adott középre, Mátrai Dominik kapura tett labdáját azonban fogta Nagyjános.

A Gázgyár irányította a játékot, és ha nincs a lesszabály valószínűleg már az első félidőben tetemes előnyig jutott volna, de az FFC többször is jól hagyta lesen a vendégek támadóit.
A 30. percben talán emiatt is, az üres területen felfutó Lajos László egy távoli lövéssel próbálkozott, a 25 méterről leadott erős labdát csak másodszorra fogta a hazaiak kapusa.
A 35. percben Fehér Kende nem volt lesen, és gólt is szerzett! Kaltenekker Attila adott be jobbról egy szabadrúgást, az első közeli lövés még kijött Nagyjánosról, de Fehér Kende a kipattanót a hálóba vágta. 0-2

A félidő végén csak azért nem lett háromgólos a különbség, mert Lajos László lövését Ujvári Artúr ki tudta rúgni a gólvonalról.
A szakadó eső miatt rövidre zárták a szünetet a csapatok. A játék képe alapján fordulatra nem lehetett számítani, és nem is történt ilyesmi.

Az 58. percben Nagyjános Zoltán nem tudta elrúgni a labdát a rárontó Mátrai Dominik mellett, a támadó lec sapott rá majd 6 méterről a hálóba lőtt. 0-3

Aztán az FFC is villant. Nenad Pozder passzolta be a szögletet Léb Lászlónak, aki 13 méterről, balról a hosszú sarokba lőtt. 1-3

A 73. percben egy szépségdíjas bajnok-találatot láthattunk. Lóska Csaba egy 40 méteres keresztlabdát adott Balogh Péternek, aki kapásból betette azt Mátrai Dominiknak, ő pedig szintén egyből a hálóba lőtt. 1-4

A kegyelemdöfést a 82. percben adta meg a Gázgyár. Fehér Kende bal oldali beadása után Füle Mátyás lőtt a kapuba. 1-5
Ekkor már felzúgott a „Bajnokcsapat, Bajnokcsapat” a lelátón! Mindenki a meccs végét várta, amelyet Dr. Szanyi Ádám nem sokkal később le is fújt. Metzger Tibor vezetőedzőt a levegőbe dobálták a játékosok, folyt a pezsgő mindenfele, és még talán most is folyik…

Az ASR Gázgyár 3 fordulóval a vége előtt megnyerte a 2015/2016-os Budapest I. osztályt! Az óbudai csapat megérdemelten lett a legjobb, egy több éve tartó tudatos építkezés eredménye ez a bajnoki cím. A vezetőség jól igazolt a nyáron egy olyan csapatba, amely már jó alapokon állt. Az összes labdarúgójáról tudnánk valami emlékezeteset írni. Gondolhatunk Ivancsó Dávid cseleire, és bombagóljaira, a két szélső védő Scheiber Bence és Lóska Csaba felfutásaira, Lajos László fejeseire, és salagmentes védekezésére, Nagy Róbert tanári futballjára, Balogh Péter fáradhatatlanságára, Kaltenekker Attila beadásaira, Fehér Kende góljaira, és még sorolhatnánk a neveket…

Gratulálunk a Gázgyárnak!

A bajnokcsapat névsora:

Baksa Bálint, Balló Harold, Balogh Péter, Bodon Zoltán, Fehér Kende, Füle Mátyás
Garai Viktor, Horváth János, Horváth László, Hostyisovszky Patrik, Ivancsó Dávid
Kaltenekker Attila, Kovács Tibor, Kovács Dávid, Kövesdi Boldizsár, Lajos László,
Lóska Csaba, Majtényi Dominik, Mankó Gergely, Mihut Mihály, Molnár Attila, Mátrai Dominik,

Nagy Róbert, Scheiber Bence, Sebestyén Örs,  Vámos Benjámin, Závodszky Ádám

vezetőedző: Metzger Tibor
pályaedző: Horváth László
szakmai vezető: Borbély László

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.