RAFC 1

A 40. Budapest Kupa döntőjébe két XVI. kerületi rivális verekedte be magát, az egymás játékát jól ismerő RAFC és Ikarus csapatai.
A mérkőzést megelőzően két találkozót rendeztek, a Monor a Metis ellen 2-0-ra nyert, és ezzel az I. Női Budapest Kupa győztese lett.
A hölgyek után pedig művészek és írók vették birtokba a pályát, a találkozót Esterházy Péter Kossuth díjas magyar író tiszteletére rendezték. A remek hangulatú találkozón a Művészválogatott 4-1-re legyőzte az Írók válogatottját.
Mire eljött a nap főmérkőzése a lelátón már több mint 400-an várták a történelmi 90 percet, amelyet, Horti Gábor közvetítésével az m4sport.hu élőben közvetített.

RAFC – Ikarus BSE 2-1
Budapest Kupa döntő
A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

A mérkőzést a RAFC kezdte, de az első esemény épp az ő kapujuk előtt történt, ráadásul, mit esemény, góóóól!  Már a 3. percben szöglethez jutott az Ikarus. Szabó Pál adott be jobbról, és a félmagasan érkező labdát Horváth Krisztián ollózó mozdulattal próbálta kapura tenni, labdája kipattant, de épp a tizenhatos előterében érkező Borgulya István elé, aki állítás nélkül 19 méterről nagy gólt lőtt laposan a kapu jobb alsó sarkába. 

1-0
Micsoda kezdés!!

A korai gól kissé megfogta a rákosszentmihályi játékosokat és a mérkőzést is. Kellett némi idő amíg felocsúdtak a sokkból a csapatok, ki a pozitívból, ki a negatívból, de aztán magukra találtak.
Az első negyedóra végén egy rossz kapuskirúgást Lukács Ádám fülelt le, majd Berndt Andráshoz passzolt, aki egy csellel tisztára játszotta magát, de 16 méterről nagy helyzetben a kapu fölé lőtt.

Aztán ahogy a gól sokkolta a RAFC játékosait, úgy sokkolta a következő jelenet az Ikarus csapatáért szurkolókat. A 25. percben Gyalai Péter egy jobb oldali ívelésbe beleütött (vagy a labda ráesett a felkarjára), amiért megkapta második sárgalapjáért járó pirosat (az elsőt egy perccel korábban kaptaegy mezőnybéli szabálytalanságért), míg csapata ellen büntetőt ítélt Dr. Szanyi Ádám játékvezető.

A 11-es pontra letett labda mögé Vörös Péter állt, és lövését elsőre Hmelyovszki Tibor remek
vetődéssel kiütötte, de a labda visszapattant Vörös elé, aki másodjára egy igazítás után a kapuba lőtt. 1-1

rafc kupa5

A gól után az Ikarus próbálkozott, de Horváth Krisztián átadásából Szabó Pál lőtt 21 méterről fölé. A RAFC emberelőnye birtokában egyfajta biztonsági játékra állt át, kivárásra játszott, járatta a labdát és enyhe mezőfölényt is kialakított magának. A mérkőzés ezen időszakának iramára rányomta bélyegét a tét. Egyik csapat sem szándékozott megnyílni annyira, hogy azzal a másiknak kedveskedjen.

A hajrában még Vörös Péter szabadrúgása után Gálosi Csongor fejelt gólt, de ezt les címén
érvénytelenítette a játékvezető. A félidő  vége előtt nem sokkal az Ikarus részéről még Horváth Krisztián 35méteres szabadrúgását fogta Ivanics Bence, válaszul a másik oldalon pedig Vörös Péter 26 méterről lőtt fölé.

Fordulás után előbb Borgulya István (Ikarus) 19 méteres lövése szállt mellé, aztán a második félidő eleje is gólt hozott és majdnem ugyanolyat, mint amilyet az Ikarus szerzett az első félidőben.

A 49. percben Vörös Péter szólózott végig az Ikarus térfelén és a kapu előterébe érve passz helyett lövésre szántael magát és a 19 méterről kapura tett labdája utat talált a kapu jobb alsó sarkába. 1-2

A gól után még jobban megnyugodott a mérkőzés teljes egésze alatt magabiztosan játszó RAFC, okosan tartotta alabdát, és kínosan ügyelt arra, nehogy valamelyik játékosa szintén a kiállítás sorsára jusson. Ha a kapu közelébe értek azonban, abból azonnal helyzet is lett. Az 56.percben Balatoni Máté szép cselsorozatot mutatott be a bal oldalon, beadott labdáját Vörös Péter lőtte Hmelyovszki kezébe, majd nem sokkal később egy hosszú adogatás sorozat után Etler Pál beadását Berndt András ballal 15 méterről szépen lőtte el a jobb felső sarok mellett.

Az Ikarus játéka kissé ötlettelennek tűnt ezen időszakban, persze emberhátrányban megfontoltnak kellett lennie a csapatnak.

Nem tudtak igazán közel kerülni a RAFC kapujához, de távoli lövésekkel azért próbálkoztak.

Az egyik legjobb a 69. percben történt, Horváth Krisztián 22 méteres lövése kerülte el kevéssel kaput.
A másik oldalon pedig Vörös Péter léptette ki egy jó labdával Téglás Mátét, aki elől a kapujából jól kilépő Hmelyoszki Tibor felszedte a labdát.

A hajrában feljebb jött az Ikarus, mindent megtettek az egyenlítésért, de a RAFC védelmének eszén nehéz volt túljárni. Egyszer azonban sikerült, amikor a 83.percben Holló Rihárd - Horváth Krisztián volt a labda útja, majd az utóbbi balra játszott a felzárkózó Kurucz Martinnak, akinek bal oldali beadását Devecser Zsolt ajtó-ablak helyzetben az ötös vonalán teljesen egyedül állva mellé lőtte.

Ez volt az igazi esély az egyenlítésre…

Zárásként még egy hosszú kapus kirúgás a frissen beállt RAFC játékost Bencze Andrást találta helyzetben az Ikarus tizenhatos vonalán, de a kapujából kilépő Hmelyovszki vetődve másodszorra fogta a labdát.

Az érett, átgondolt, magabiztos játékot bemutató RAFC Vörös Péter vezényletével elöl és Gálosi Csongor útmutatásai alapján hátul megérdemelten nyerte meg a 40. Budapest Kupát, az egyenlítésért küzdő, hajtó, de ma fejet hajtani kényszerülő Ikarus ellen.

rafckupa

Minden BLSZ-csapatnak csak kívánni tudjuk azt, hogy egyszer egy ilyen mérkőzéssorozat döntőjébe jussanak. Maguk a csapatok és a szervezők is mindent megtettek a színvonal emeléséért és, hogy emlékezetes legyen a 40. Budapest Kupa Döntő!

A mérkőzést követő ünnepélyes díjátadón a két csapatnak a kupákat, az érmeket valamint az ajándéklabdákat Csomor Ervin a XVI. kerület alpolgármestere és Lovász Tamás István az MLSZ budapesti igazgatója adta át. A döntő játékvezetői az emlékplakettet Juhos Attilától, a BLSZ Játékvezető Bizottságának elnökétől vehették át.

Edzői vélemények:

Czinege László (Ikarus BSE): - Először is ott kezdeném, hogy nagyszerű szervezés volt, gratulálok a budapesti igazgatóságnak, az ilyen alkalmakért érdemes futballozni, az ilyen rendezésű eseményekért. Vesztes félként is nagyon jó volt ott lenni ezen a kupadöntőn. Köszönjük szépen!
Megtettünk mindent a meccsen, főleg az elején. A játékvezető jól vezette a mérkőzést, de azt gondolom, hogy egy kicsit óvatosabb is lehetett volna a lapokkal. Gyalai Péter első sárgáját mi nem láttuk feltétlenül indokoltnak, a tizenegyes, és a második lap jogos volt. 60 percet játszottunk emberhátrányban, ennek meg is ittuk a levét. A sok futásba, tolódásba már elfáradtak, azok a játékosok, akik pluszt tudtak volna beletenni. Mindent egy lapra tettünk föl, a végén meg is volt a lehetőségünk az egyenlítésre, de sajnos kimaradt a helyzet. Gratulálok mindkét csapatnak, nem volt magas színvonalú a mérkőzés, de egy igazi kupadöntő volt, amelyen mindkét fél mindent megtett a sikerért. Szeretném még külön kiemelni a két szurkolótábort, remek hangulatot teremtettek. Köszönjük nekik is!

Vörös Péter (RAFC): - Aki kilátogatott egy nagyon jó döntőt láthatott. Izgalmas volt, helyenként jó játék is kialakult. Az elején kaptunk egy gólt, de nem rogytunk meg tőle, ugyanúgy folytattuk tovább a megbeszélt játékunkat. Aztán a szerencse is mellettünk volt, mert az Ikarus csapata egy tizenhatoson belüli kezezés után megfogyatkozott, mi pedig a büntető kipattanójából kiegyenlítettünk. Az egyenlítés után mi irányítottuk a játékot. A második félidő elején a vezetést is megszereztük, aztán az Ikarus mindent megpróbált a végén, egy kicsit be is szorultunk, de szerencsére nem kaptunk gólt és győztesen vonulhattunk le a pályáról.
A mérkőzés előtt azt mondtam a csapatnak, mindenki élvezze ki ezt a döntőt, mert abban az osztályban, ahol mi játszunk, ez a csúcs! Ezt tettük, megpróbáltuk minden pillanatát kiélvezni ennek a finálénak!

A Pestifoci szerkesztősége gratulál a győztes RAFC csapatának, a második helyen záró Ikarus BSE-nek és a döntő szervezésében résztvevőknek!

A teljes mérkőzés, és az összefoglaló megtekinthető az m4sport.hu oldalán.

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.