budafok rtk2014

Régóta terjedt a hír, hogy a Budafok és az Újbuda fuzionálni fog. Na ez így nem teljesen igaz, az NBIII-as Újbuda valóban Budafokra költözik, és mint gazdasági társaság fog elindulni a harmadosztályban Budafoki MTE-Újbuda néven.

A BLSZ1-es Budafoki LC-t jelenleg nem érinti a változás, de a csapat kapcsolata a BMTE-Újbudával nagyon szoros lesz, olyannyira, hogymtifoto foldi imre dajka a most következő bajnokság vége után jó esély van arra, hogy már mindkét csapat végképp egy szervezet irányítása alatt fog működni, azaz teljes lesz a fúzió.

Az Újbudáról távozó Pári Sándort Dajka László (képen) követi a kispadon, aki kedden a Hatoscsatorna Dinó sporthíradó című műsorában már, mint új vezetőedző nyilatkozott.
A játékosként és edzőként is jelentős sikereket magáénak tudó szakvezető elmondta, hogy ütőképes csapatot szeretnének kialakítani, amelynek az a célja, hogy harcban legyen az NBII-be jutásért, ő pedig tisztességgel, becsülettel eredményesen szeretne dolgozni ezért a célért.

Információink szerint a BMTE-Újbudánál jelentős erősítéseket terveznek, NB1-es játékosokról is hallani, így az említett cél nem is tűnik lehetetlen küldetésnek. 

A BLSZ I-es Budafoki LC is erősödni fog, az elmúlt két évben Csepelen futballozó Korozmán Norbert már biztosan érkezik, de nem ő lesz az egyetlen új igazolás.

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.