Budatétény kivédte a Tintahal-támadást!

Írta: Pestifoci.hu

 

   Érdekes összecsapást hozott a BLSZ1. 18. fordulójának egyik slágermeccse. A Budatétény hazai pálya ide vagy oda nem nagyon találta a ritmust, a Tintahalak viszont már az első perctől éreztették, Ők bizony győzelmi szándékkal érkeztek! Az első félidő közepére magához tért a hazai csapat és több helyzetet is kialakított, de 0:0-val zárult az első játékrész.

   A második félidő elején megint az öltözőben ragadtak fejben a tétényiek, a forgatókönyv annyival módosult, hogy a Sashalom ezt most már kihasználta, és rövid időn belül 2 gólos előnyre tett szert.

   A hátrány mint egy vekkeróra felébresztette a hazaiakat, és el kezdtek úgy játszani ahogy igazából tudnak. Rohamozásaik végül eredményre vezettek és a végére kiegyenlítettek. Bár a mai meccsen inkább a vendégek játszották a jobb focit, a hazai csapat ismét bizonyította, Budatétényről csak bravúrral lehet elvinni a 3 pontot!

{besps}meccsek/budateteny-thse-sashalom-20130317{/besps}

 

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

 

A mérkőzés menete:

 

11’ Füzy Zsolt(Tintahalak) forgatta meg Kávrán Ákost a baloldalon, majd lőtt, de a kapus magabiztosan fogta a hosszúba tartó labdát.

 

14’ Nagy Dániel eladott labdája után Péter Attila(Tintahalak) rúgta volna el a labdát 16 méterről a kilépő Budatétény kapus mellett, de Jarecsni László elcsípte a labdát. Nagy helyzet volt!

 

27’ Ismét eladott labda okozhatott volna gondot a hazaiaknak, de Füzy Zsolt 15 méterről kevéssel a kapu fölé lőtt.

 

36’ Polgár Tibor(Budatétény) adott nagy labdát a félpályáról Nagy Dánielnek, aki 16 méterről el is tudta lőni azt, de jól lépett ki a Tintahalak kapusa Kiss Dávid és beleugrott a lövésbe.

 

38’ Nagy Dániel(Budatétény) tette ki a labdát jobbra remekül Vörös Ferencnek, aki szintén jól adott középre, de Légrády Attila elől az utolsó pillanatban elrúgta a labdát Gratzl Gábor! Nagy mentés volt!

 

39’ Polgár Tibor(Budatétény) 17 méterről centikkel lőtt a bal kapufa mellé.

 

45’ Légrády Attila(Budatétény) baloldali szöglete után Kávrán Ákoshoz került labda, de azt 5 méterről kisodródva nem tudta már kapura irányítani.

 

II. félidő

 

54' Balázsi Tamás jobb oldali szöglete után Gratzl Gábor emelkedett a legmagasabbra és 8 méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát. 0:1

 

63’ Marton Zoltán(Tintahalak) kapott nagy labdát, de 16 méterről nem tudta elrúgni a remekül kilépő Jarecsni László mellett.

 

65’ Füzy Zsolt verekedte be magát a 16-oson belülre, miután tiszta helyzetbe hozta magát 13 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 0:2

 

73’ Kreuz Ádám bal oldali szabadrúgása után egy visszafejelt labdát Vörös Ferenc 8 méterről tett kapura, de jól helyezkedett a Tintahalak kapusa és védeni tudott.

 

75’ Vörös Ferenc passzolta be balról a labdát Nagy Dánielhez, aki 14 méterről erőből lőtt, a labda Juhász Krisztián lábán irányt változtatva a kapuba pattant.

1:2

 

80’ Egy visszapasszolt labda után Barócsi László(Budatétény) 17 méterről a jobb kapufa mellé lőtt.

 

86’ Vörös Ferenc volt nagyon harcos, betört a 16-oson belülre, ahol helyzetben szabálytalankodott vele a Tintahalak kapusa. 11-es! Kiállítás.

A büntetőt Vörös Ferenc rúgta magabiztosan a kapuba!

 

A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 6

Az első félidő nem volt az igazi, bár az iramra nem lehetett panasz, meglehetősen kapkodó volt a játék. Az első 20 percben főként a hazaiak nem találták a ritmust. A 2. félidőre már senki sem fanyaloghatott. 2:0-ról bravúros teljesítménnyel egyenlített a Budatétény!

 

A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Gratzl Gábor lett!

Jobb oldali védő feladatát remekül látta el. Az első félidőben egyszer bravúrosan mentette meg csapatát a góltól. A Sashalom vezető gólját is Ő szerezte! Jól játszott ma.

 

Vélemény:

 

Öhler László(a Budatétény edzője): Egy jól szervezett, jól játszó THSE - Sashalom ellen 0:2-ről sikerült döntetlenre mentenünk a meccset, amely dicséri a csapatot. De  ma játékban kevesebbet sikerült nyújtanunk, mint az első két fordulóban!

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.