BLSZ III. 1. csoport: Élre állt az Ember-Előny SA

Írta: Pestifoci.hu

korm emberelony

A Kormányőr SE ellen 5-0-ra megnyert mérkőzés azt jelentette az Ember-Előny SA számára, hogy zsinórban a nyolcadik győzelmét aratta. A 12. fordulóban a rivális Nagytétényi Kohász mérkőzése elmaradt, így az Ember-Előny a csoport élére állhatott.

Az 1. fordulóban nyert az Ember-Előny, majd a 2. fordulóban következett a Nagytétény elleni összecsapás, ami döntetlenre végződött. Ezután viszont csak győzelem került a csapat neve mellé a bajnoki táblázaton. Dicséretes az is, hogy a nyolc meccsen mindössze egy gólt kaptak. A Kormányőr ellen az első félidőben Augusztin Norbert mesterhármast ért el, majd a második játékrészben Augusztin helyére csereként beállt Törőcsik Attila növelte az előnyt, és végül a házi góllövőlistát vezető Homonyik Gábriel állította be a végeredményt.

„A dobogós helyről biztos feljutók lehetünk az átszervezett BLSZ II osztályba, de mi az első helyről szeretnénk – nyilatkozta Nagy Lajos, az egyesület elnöke, aki egyben a csapat játékosa is – Megerősítettük két játékossal a védelmünket, ezért a kevés kapott gól. Teljes a keretünk, és így a magasabb osztályban is helytállunk majd. Most a legnagyobb rivális, a Nagytétény gólkülönbsége jobb, mint a miénk, de tavasszal a 2. fordulóban fogadjuk őket. Ha azon a meccsen nyerünk, akkor egyenes az út az aranyéremig.”

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.