BLSZ IV. 1. csoport: Zsinórban négyszer nyert a Műegyetem II

Írta: Pestifoci.hu

Az eddigi szereplés alapján győzelmet igért a Műegyetem II vendégjátéka a pontnélküli ULC VASLÓ otthonában. A papírforma beigazolódott, a vendégek 10-0-ra győztek. 

A Műegyetem II két győzelemmel kezdte az őszi szezont, majd négyszer vesztesként hagyták el a pályát. A rossz sorozat után, egy remek sorozat következett, zsinórban négyszer nyertek. A legutóbbi fordulóban az ULC együttesének lőtt 10 gólból Beke Tamás négyet szerzett, míg Varró Bálint kétszer volt eredményes. Érdekesség, hogy Varró Bálint ősszel még nem talált be az ellenfelek kapujába, most viszont kétszer is.

„Lehet, hogy a gólkülönbség kissé túlzó, de mi egy nagyon jó napot fogtunk ki, míg ellenfelünk egy rosszat – nyilatkozta dr. Dózsa Attila, a Műegyetem FC elnöke és egyben a csapat edzője is – Felszabadultan játszottunk, szerettük volna szépen befejezni az őszi idényt, mert az utolsó fordulóra kisorsolt meccsünk a Közgáz ellen, februárban lesz. A VASLÓ elleni találkozón egyénileg nem emelnék senkit, mindenki mindent megtett a siker érdekében. Beke Tamás mesternégyeséről azt azért elmondanám, hogy góljai távoli lövésekből estek, amolyan hálószaggató bombák voltak.”

 

 

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.