Ismét tizenegyest rontott a SZAC, a RAFC újabb pontot szerzett

Írta: G.L.

szac rafc

Kellemes napsütéses időben kezdődött a SZAC-RAFC mérkőzés,melynek esélyese  a listavezető ellen győztes, majd az Építők ellen botló, de az élmezőnybe tartozó SZAC együttese volt.


Ennek megfelelően első támadásából már a 2.percben vezetést is szerzett a Szentlőrinc,Tóth mélységi indításával Kerékgyártó lépett ki,és lőtte ki a vendégek kapujának hosszú alsó sarkát.(1-0)

A 15.  percben majdnem megduplázta elpnyét a hazai csapat,  Kalácska lapos lövését bravúrral hárította Gerhát..A RAFC folyamatosan emelte a fordulatszámot,Vörös szabadrúgásai jelenthettek komoly veszélyt,de a kaput ezek a lövések nem találták el.
A 34. percben egy oldalszabadrúgásnál Illés kapus alászaladt a labdának, Laukó köszönte szépen és 6 lépésről a hálóba passzolt(1-1),így a szünetre döntetlen állással vonultak a csapatok.


Ugyanúgy kezdődött második félidő,mint az első,egy védőktől elpattant labda Tóth Dávid elé került,aki 15 méterről,középről nagy erővel,Gerhát felett a léc alá bombázott.(2-1).
A 60.percben nagy lehetőség maradt ki a SZAC részéről ,Kalácskát buktatták a büntetőterületen belül,a jogos 11est a sértett mellé lőtte. Az eset után a RAFC is rákapcsolt,és a SZAC-védelem is sokat könnyelműsködött.A 76. percben gyakorlatilag odafejelte a hazai kapus Vöröshöz a labdát,aki nagyjából 30 méterről az üresen maradt kapu fölé emelt.
A 87. percben érett góllá a vendégek erőfeszítése,egy kipattanó labdát a balhátvéd Jerney lőtt vissza ballal,ami Illés kapus kezei fölött a léc alá vágódott.(2-2)

Próbált nyomást helyezni a RAFC védelmére a hazai csapat,a hátralevő idő rövidsége miatt helyzetbe már nem tudtak kerülni,így maradt a 2-2-es döntetlen.

Az újabb kihagyott 11-es (szerdán,az Építők ellen is elhibáztak egyet) fontos pontjaiba került a dobogóra igyekvő SZAC csapatának.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.