MK: Balázs Gergő félpályás góljával jutott túl a Pestszentimre a Csep-Gólon

Írta: Pestifoci.hu

cseppsk1

140 szurkoló izgulta végig a BLSZ II-es Pestszentimre és az eggyel feljebb szereplő Csep-Gól FC találkozóját a Magyar Kupa 2. fordulójában

psk csep gol

 

A megerősödött és komoly terveket szövögető Csep-Gól azonnal magához ragadta az irányítást, a kapuk azonban a csapatok taktikus védekezésének köszönhetően nem igazán voltak veszélyeztetve. Az izgalmakra ettől függetlenül a meccs elejétől kezdve nem lehetett panasz és a feszültség is érződött a levegőben.
A félidő végére rájöttek a játékosok, hogy ha közelebb nem sikerül férkőzni egymás kapujához, akkor átlövésből lehetnek eredményesek.
A 38. percben először a vendég 3-as, Béres Dominik lőtt bátran 30 méterről, labdája a kapu mellett hagyta el a játékteret.
A másik oldalon a 42. percben a nagyszerűen irányító pestimrei Egri Zoltán váratlan, 16 méteres, éles lövését a vendég kapus bravúrral megfogta.

A második félidő elején labdát szerzett a PSK, Balázs Gergő a félpályánál észrevette, hogy a csepeli kapus ahogy az első játérészben is többször látható volt, ismét messze van a kapujától és ezt kihasználva meglőtte a kupaforduló legszebb gólját. 55 méterről ívelte be a kapus felett a labdát. Ezzel a szenzációs találattal szereztek vezetést a hazaiak. 1-0

A gól megváltoztatta a játék képét, elkezdtek intenzívebben támadni a csepeliek, nyomás alá helyezték ellenfelüket. A pestszentimrei csapat viszont lelkesen és önfeláldozóan védekezett, ráadásul Simonfi Tamás is remekül védett, így hiába rohamoztak a vendégek maradt az 1-0-s végeredmény.

A Pestszentimre taktikus játékának, zárt védekezésének és egy hihetetlenül szép gólnak köszönhetően megérdemelten nyerte meg a mérkőzést az egyébként szintén jól játszó Csep-Gól ellen.

 

A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Balázs Gergő volt.
Végig agilisan, jól játszott, és helyzetfelismerésének köszönhetően egy technikailag jól kivitelezett, csodálatos góllal eldöntötte ezt az izgalmakban bővelkedő meccset.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.