Sztorik a múltból: Ilyen csak a BLSZ-ben... A nagyapa a fiával és az unokájával volt egy csapatban

Írta: Pestifoci.hu

kormtothiva pestifoci hu 1

Ilyen Izlandon sem történt még (ahol szinte mindenki rokona mindenkinek), mint ami a BLSZ3-as Lánchíd FC - Kormányőr SE mérkőzésen 2018. május 5-én, szombaton.
A Kormányőr kapuját kezdőként a 73 éves Tóth Iván Nándor védte, korára tekintettel ez már önmagában nagy dolog, de ehhez még az is társult, hogy a csapatban kezdő volt az ő fia, a 48 éves Tóth Csaba és unokája a 19 éves Tóth Artúr is!

Tóth Iván Nándor a nagy melegben 12 percet kapott, és védenivalója is akadt. Ez alatt az idő alatt feladatát tökéletesen látta el, 0-0-nál kitörő tapsban jött le a pályáról. A Lánchíd FC - Kormányőr SE mérkőzés végül 0-0-val végződött, így mondhatjuk, hogy mindenképp a családi esemény volt a meccs legfontosabb pillanata.

 kormtototiva

Tóth Iván Nándor ötven évvel ezelőtt a Fások SE csapatában kezdett védeni. Aztán az általános iskolai, Derkovits-díjas rajztanár – egyébként lelkes focirajongó – hatására a Képzőművész SE színeiben folytatta, ahonnan még a Budapest válogatott csapatába is eljutott. Az utóbbi években pedig, amióta fia, Csaba (48) a Kormányőr SE csapatában lép pályára, nem múlik el mérkőzés 'Nándi bá' nélkül. Ha esik, ha fúj, ő a lelátóról szurkol csapatáért. Két esztendeje a Tóth család harmadik generációja, Tóth Artúr (19) is a Kormányőr SE-hez igazolt és a csapat lelkének, Ősz Andrásnak ekkor támadt a korszakalkotó ötlete: mi lenne, ha a három Tóth egyszerre lépne pályára bajnoki mérkőzésen.

"Az ötletet tett követte - mondta el a PestiFocinak Tóth Csaba -  elsőként egy edzőmérkőzésen avatta fel édesapámat a csapat,  ( a meccs  számára egy hatalmas „robinzonád” után bordarepedéssel, és ami tán még rosszabb góllal végződött), aztán igazolás készítés és sportorvosi vizsgálat követezett, majd megnyílt az út a nem mindennapi esemény előtt. A mérkőzés egyébiránt gól nélküli döntetlennel végződött, így büszkén mondhatja, a szezonban még nem kapott gólt!"

kormanyorse 218 1

 

A BLSZ-ben egyébként nem egyedi a történet:

 

zugloi kinizsisolymosi

A Zuglói Kinizsiben is sűrűn előfordult, hogy a három generáció együtt volt a pályán... BLSZ-ben ki ne ismerné Csaba bácsit...

 

Zuglói Kinizsi – Voyage SE 0-5
Budapest kupa 3. forduló 

2015 februárjában a Budapest Kupa 3. fordulójában a  BLSZ3-as csapat kapuját kényszerből az egyesület alapítója, elnöke és egyben vezetőedzője, Solymosi Csaba védte, aki a 66. életévét taposta ekkor.
Ha már pályára lépett, nem is hagyta, hogy szeretett csapatát kitömje a Wágner Ádámmal első tétmérkőzését játszó Voyage.
A narancssárgák bár az első félidőben sok helyzetet dolgoztak ki, azok sorba ki is maradtak, kivéve egyet, Szabó Mártonnak a 29. percben sikerült megszereznie a vezetést.
A második játékrészben már kijött a két csapat közti különbség, de az 5-0-s végeredmény miatt nem kellett szégyenkeznie a Kinizsinek, mint ahogy a korát lazán meghazudtoló Solymosi Csabának sem.

 

 

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.