Jól megy az Építők! Két rangadót megnyert és még gólt sem kapott!

Írta: Pestifoci.hu

epitokunione

Az Unione augusztusi győzelmének helyszínén, a Hévízi úton került sor a középcsapatok mérkőzésére, amely tavasztól immár az Építők otthona is.

 

43.sz. Építők - Unione FC 3-0 (2-0)

epiunione 3 0

A nagy lendülettel kezdő hazaiak korán, már a negyedik percben vezetést szereztek: a bal oldalon kerültek az Unione védelme mögé, az alapvonalról visszapasszolt labdára Kocsis érkezett jó ütemben, és 5 méterről a hálóba passzolt. (1-0)

A gól után lábra kapott az Unione, főleg pontrúgások után veszélyeztettek. A 15.percben egy bal oldali szögletet követően kavarodás alakult ki a 43-as kapuja előtt, Orosz mentett az utolsó pillanatban, két perccel később Keresztesi veszélyes beadása után tisztáztak a kék-fehérek védői.
Pethő a másik kapunál fejjel veszélyeztetett, de Máthé kapus szépen hárított. A következő percben ő is tehetetlen volt, újabb bal oldali támadás végén Balazsin parádésan adott középre, és Kocsis Balázs a hosszú sarokba passzolt. Az Unione védői nem tudták lekövetni a hazai csatárok fürge mozgását.(2-0)

A 40.percben Mora Gonzalez lövését vetődve védte Berencsi,A 43 percben a 43-as majdnem újabb gólt ért el, szép összjáték után a ziccer gólra váltását Grúz bevetődő mentése akadályozta meg.
A szünetben kettős csere volt a vendégeknél, hosszú kihagyás után pályára lépett Szabó Tibor, aki a kapitányi karszalagot is felvette. A zöld -feketék látható becsvággyal kezdték a második játékrészt, de hamar lehűtötte őket Balazsin András. A 49 percben egy mélységi indítás után labdával együtt lefutotta a védőket, és a kimozduló Máthé mellett a kapuba lőtt(3-0).

Mezőnyfölényben játszott ezután a vendégcsapat, de csak Koplányi és Szabó Bence erős, de pontatlan lövése jelentett némi veszélyt. A 80 percben Gerhardt (Építők) jó ütemű, lapos lövését fogta Máthé, majd a 88.percben Balazsin könnyelműsködött el egy gólhelyzetet.

Az Építők az első tavaszi fordulóban legyőzte a Vízműveket 2-0-ra, a Gázgyár elleni találkozója halasztásra került, most pedig ezzel a 3-0-al folytatta a szereplést.

 

A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 6
A hűvös időben az iramra nem lehetett panasz a 90 perc során, az utolsó pillanatig folyamatos, töredezetlen játék volt a pályán. A remek napot kifogó Építők ilyen arányban is megérdemelten győzött, stabilizálta helyét a középmezőnyben.

 

A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Kocsis Balázs lett.

A mozgékony Pethő-Kocsis-Balazsin csatársor sok szép pillanatot szerzett a hazai szurkolóknak a hideg óbudai estében, közülük Kocsis Balázs két gólja miatt abszolút kiemelendő.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.