Mesteri gondolatok a BLSZ I. 17. fordulója előtt

Írta: Petrovszki Zsanett és Szőnyi Gábor

blsz1 17 2020

 

BVSC-Zugló – Budafoki MTE II.

Gabala Krisztián (a BVSC vezetőedzője): - Felemás felkészülésen vagyunk túl, az elvégzett munka, néha a mutatott játék, az eredmények jelentik a pozitívumot. A háttérben viszont rengeteg előre nem látott problémával kell és kellett megküzdenünk, itt említhetem, hogy négy játékosom is műtéten esett át, és ennek biztos hatása lesz a csapat összteljesítményére. Ilyen előjelek tudatában magam is kíváncsian várom az első bajnoki mérkőzést! Egy szervezett csapat benyomását keltő ellenfél, és így nehéz találkozó vár ránk!

Schróth Lajos (a Budafoki MTE vezetőedzője): - A REAC ellen minden lehetőséget kihagytunk, ellenfelünk pedig két pontrúgásból megszerezte a győzelmet. Egy nyerhető mérkőzést veszítettünk el. A BVSC ellen nem nyomja teher a csapatot, megpróbálunk jó eredményt elérni. Lesznek hiányzóink, őket fiatalokkal pótoljuk.

 

 

Újpest FC II. – Unione

Mundi Viktor (Újpest II vezetőedzője): - Egy igazi rangadót játszottunk a SZAC ellen, amelyen inkább a küzdelem dominált, mint a jó játék. Véleményem szerint mi több helyzetet dolgoztunk ki, és ezért megérdemelten nyertünk. Most egy rutinos, nagyon jó játékosokból álló csapat ellen fogunk játszani. Nehéz lesz megtalálni a réseket a védekezésükön, de mindent megteszünk azért, hogy sikerüljön, és ismét 3 pontot szerezzünk.

Szabó András (az Unione FC vezetőedzője): - Külső szemlélő számára jó mérkőzést játszottunk. Gólgazdag volt, volt rajta két-két kiállítás, nem volt hiány eseményekben. A végén nekünk volt szerencsénk, de úgy gondolom, nem véletlenül, megdolgoztunk érte. Összességében igazságosnak tartom a döntetlent.

 

Vízművek – Közterület

 

Szikszai Zoltán (a Közterület vezetőedzője): Nagyon jó napot fogtunk ki a Csepel ellen, amely egy remek csapat. A döntetlennel elégedett vagyok a kiállítás fényében, mert az nagyban befolyásolta a lehetőségeinket. A Vízművek ellen is nyíltsisakos játékot várok a csapatomtól, összeszedettséget és harcosságot. Ha ez meglesz, akkor majd a végén kiderül, hogy mire lesz elég.

 

 

REAC – 1908 SZAC

Dinka Balázs (a REAC vezetőedzője): - Múlt héten a Budafokkal kiélezett mérkőzést játszottunk. Mindkét gólunkat pontrúgásból lőttük. Több jó kontrát vezettünk, de azokat nem sikerült értékesíteni. A SZAC elleni meccsen szeretnénk visszavágni a tavalyi vereség miatt. Ellenfelünk szépen fejlődő csapat fiatal játékosokkal, de egyértelműen a győzelemért megyünk.

Hargitai László (a SZAC vezetőedzője): - Az előző meccsen nagyon sajnáltuk, hogy az Újpest ellen nem tudtuk megszerezni a 3 pontot, mert igazán megérdemeltük volna a döntetlent, a második félidő alapján pedig a győzelmet is. Várjuk a következő meccset a REAC ellen, két azonos erejű csapat fog találkozni. 3 ponttal szeretnénk kijavítani a múlt heti vereséget.

 

 

Pénzügyőr SE – Svábhegy

Sólyom Ferenc (a Pénzügyőr vezetőedzője): - A Testvériség ellen az első tíz percben bealudtunk és ez nagyban befolyásolta az egész mérkőzést. 2 gyors kapott gól után magunkhoz tértünk, és egyenlíthettünk volna. A 2. félidő elején lőttünk egy gólt, így esélyünk lett volna a javításra. Fiatal csapatom kissé meg volt szeppenve ez is lehet az oka a vereségnek. A Svábhegy ellen hazai pályán játszunk, így van esélyünk a javításra és az is a célunk.

Veress Balázs (a XII.ker Svábhegy vezetőedzője): -Előző Ikarus elleni meccs 2/3-ától több volt benne egy döntetlennél, de a kiállítás és 11-es után örülhetünk az 1 pontnak. A Pénzügyőr is előttünk áll a tabellán, az ilyen mérkőzésekről az egy pont sem rossz. Ellenfelünknél több változás volt a téli szünetben. Ősszel döntetlent játszottunk ellenük, ezzel most is elégedettek lennénk.

 

 

Csepel FC – Testvériség SE


Németh Gábor (a Csepel FC vezetőedzője): - Tragédia nem történt és majd eldől hova tartozunk. Felfelé vagy lefelé megyünk tovább, erre ad majd választ a mostani mérkőzés.

Kollár Zsolt (a Testvériség vezetőedzője): - A Pénzügyőr ellen igazi szezonnyitót játszottunk, a két csapat egymásnak esett és megérdemelten nyertünk. Hellyel-közzel jól játszottunk és a végére szoros, izgalmas mérkőzés lett. Büszke vagyok a csapatomra, mindent végrehajtottak, amit megbeszéltünk. A következő meccsen ugyanezt várom tőlük.

 

 

Ikarus BSE – Csep-Gól FC

Varga István (az Ikarus vezetőedzője): - A Svábhegy elleni meccsen végülis elvesztettünk két pontot. Ismét egy olyan mérkőzés jön, ami mindkét csapat számára nagy jelentőséggel bír. Ismét a győzelem a célunk.

Ambruzs József (a Csep-Gól vezetőedzője): - Az első fordulóban a pályánk talaja miatt halasztanunk kellett a BVSC ellen, így nekünk most indul a tavasz, amelyt már nagyon vártunk.
Hosszú volt a téli szünet, nagyon jó volt együtt készülni a fiatalokkal. Az osztály legfiatalabb csapata a mienk, inkább a saját nevelésű játékosokra építünk. Nekünk minden meccs a legfontosabb, mert szeretnénk bennmaradni ebben az osztályban, ehhez pedig alázatosan és a végsőkig küzdve kell futballoznunk. Mostani ellenfelünk is hasonló célokkal lép pályára, mint mi. Jó mérkőzésen döntetlen közeli eredményt várok, amelyből remélem, hogy mi jövünk ki jobban.

 

Az ASR Gázgyár – 43.sz. Építők SK mérkőzés később kerül lejátszásra.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.