Nem csak a hó esett, a gólok is potyogtak a TNT 1. fordulójában!

Írta: forrás: Teleki Olivér , csillaghegyimte.hu

tnt2018 23

Valóságos gólzáport rendeztek csapatok a Téli Nagypályás Torna 1. fordulójában. A leggólgazdagabb mérkőzés az Inter04 és a házigazda Csillaghegy találkozása volt, amely 6-5-ös  "vizilabda" eredménnyel zárult.

 


Újpesti Haladás FC - Zuglói Kinizsi SE 2:8

A VIII. Téli Nagypályás Torna első mérkőzését két BLSZ IV.osztályú együttes játszotta egymás ellen. Az Újpesti Haladás FC a tavalyi tornán a 11.helyen végzett a normál ligában, míg a Zuglói Kinizsi SE megnyerte azt, így címvédőként indulhatott az idei tornán. Ennek megfelelően Solymosi Csaba együttese számított a mérkőzés esélyesének. Az Újpesti Haladás FC sokat fiatalodott az elmúlt időszakban. Az első fél órában keresték a fogást egymáson a csapatok, ám a 29.percben Knapp Zoltán találatával megszerezte a vezetést a zöld mezes Zuglói Kinizsi FC (0:1). Két perccel később Fritz Olivér is betalált (0:2), így hamar megnyugtató előnyre tett szert a zuglói alakulat. A 40.percben a rutinos Justyák János találatával szépített az Újpesti Haladás FC (1:2), sőt a 43.percben a fiatal Kasza Dániel is betalált (2:2), így az első félidő döntetlennel ért véget. A második félidőben aztán tarolt a Zuglói Kinizsi SE. Az 50.percben Bozó Ferenc (2:3), az 54.percben ismét Knapp Zoltán (2:4), majd a 62.percben harmadszor is Knapp Zoltán volt eredményes (2:5). A gólgyártás ezt követően sem állt le. A 80.percben Fritz Olivér szerezte meg saját maga második, csapata hatodik gólját (2:6), a 88.percben Knapp Zoltán már negyedik gólját szerezte (2:7). A 89.percben Szuhodovszki István kiosztotta a mérkőzés egyetlen sárga lapját az Újpesti Haladás FC játékosának, Koloszár Márknak. A megítélt szabadrúgást a 90.percben a sértett, Jenei Krisztián csavarta be (2:8), kialakítva ezzel a 8:2-es végeredményt. Az Újpesti Haladás FC jövő héten szombaton játszik a Puebla 13 FC ellen 13 órakor, míg a Zuglói Kinizsi FC szombaton 14 órakor mérkőzik meg a BVSC-Zugló U19 ellen.

ujpzugloikinizsi

 


Testvériség SE II - Törökbálinti FC 1:2

Az első forduló utolsó mérkőzését a BLSZ II.osztályú Törökbálinti FC és a BLSZ III.osztályú Testvériség SE II játszotta egymás ellen. A Törökbálinti FC tavaly a 4.helyen végzett az elit ligában a TNT-n, míg a Testvériség SE II újonc csapatnak számít hivatalosan a torna történetében. Izgalmas mérkőzésre volt kilátás az előzetes esélylatolgatások alapján. Ennek megfelelően a mérkőzés elején óvatosan kezdtek a felek. A 4.percben kiosztotta a mérkőzés első és egyben egyetlen sárga lapját Kurtej János játékvezető. A vétkes a Törökbálinti FC játékosa, Nádasi Levente volt. Az első fél órában egyenlő erők küzdelmét hozta az összecsapás, ám a 34.percben Nagy Krisztián góljával megszerezte a vezetést a Testvériség SE II (1:0). A félidő végéig már nem esett újabb találat. A második félidőben egyre nagyobb nyomás alá helyezte ellenfelét a törökbálinti együttes, ám sokáig állta a sarat a Testvériség második csapata. A 80.percben aztán Nádasi Levente góljával egyenlített a Törökbálint (1:1), sőt a 88.percben a csereként beállt Dávid György góljával a vezetést is megszerezte (1:2), amely kitartott a mérkőzés végéig, így egy izgalmas mérkőzésen végül egy gólos győzelmet aratott a Törökbálinti FC.


MLTC - Budapesti Erdért SE 8:2

A forduló 9. mérkőzését két BLSZ III.osztályú együttes játszotta egymás ellen. A mérkőzés esélyesének egyértelműen az MLTC számított, ugyanis Zséli László együttese hihetetlen őszi szezont produkált. A bajnokságban mind a 13 mérkőzését megnyerte, míg a Budapest Kupában a BLSZ I.osztályú Kelen SC csapatát búcsúztatta. A Budapesti Erdért SE tavaly a TNT-n a normál liga 2.helyén végzett, míg az MLTC legutóbb 2015-ben vett részt a TNT-n, amikor a 8.helyen végzett. Azóta nagyot fordult a világ mátyásföldön és Zséli Lászlóéknál most éppen a BLSZ II.osztály a cél. A mérkőzést a várakozásnak megfelelően a fehér mezes MLTC kezdte jobban és már a 9.percben megszerezte a vezetést Tóth Péter találatával (1:0), aki négy perccel később ismét betalált (2:0), így hamar megnyugtató előnyre tett szert. A két bekapott gól után valamelyest összekapta magát Steinmetz György együttese, ám nem tudott mit kezdeni a többet futó mátyásföldiekkel. Helyzetekig eljutott az Erdért, ám vagy egy védő, vagy a remek napot kifogó Kostyova Patrik védett nagyot. A 32.percben Nagy Ádám növelte az MLTC előnyét (3:0), majd a 41.percben ismét betalált Tóth Péter (4:0), így a félidő négy gólos különbséggel ért véget. Az 51.percben Nemes Balázs (5:0), majd egy perccel később Nagy Ádám volt eredményes (6:0), így kezdett kiütésessé válni az eredmény. A 65.percben Kis Nándor góljával szépített a sárga mezben pályára lépő Erdért (6:1), sőt a 75.percben Völgyi Roland is betalált (6:2). A 77.percben Nagy Ádám volt ismét eredményes (7:2), míg a végeredményt Kubinyi József állította be a 87.percben (8:2). Az MLTC a jövő héten a Goldball '94 FC-vel mérkőzik meg szombaton 10 órás kezdéssel, míg a Budapesti Erdért SE vasárnap 14 órakor mérkőzik meg a MAFC-Wanderers FC csapatával.


Híd-Unió SE - Goldball '94 FC öregfiúk 1:6

A játéknap harmadik mérkőzését a BLSZ IV.osztályú Híd-Unió SE játszotta a Goldball '94 FC öregfiúk csapatával. A Híd-Unió első alkalommal vesz részt a tornán, míg az öregfiúk I.osztályba a nyáron feljutó Goldball '94 FC már tavaly is részt vett a tornán, amikor a normál liga 3.helyén végzett. A mérkőzés esélyesének egyértelműen a Goldball '94 FC számított. Ennek megfelelően a piros/fekete szerelésben pályára lépő öregfiúk léptek fel támadóbb szellemben, aminek hamar meg is lett az eredménye, hiszen a 7.percben Erdei László góljával meg is szerezték a vezetést (0:1), amit három perccel később Nagy Márton meg is duplázott (0:2). Nem állt le a Goldball és a 14.percben Kolozsvári László góljával növelte előnyét (0:3). A 22.percben Inotai Attilát ugratták ki remekül a társai, aki elhúzta a kapus mellett a labdát, aki buktatta őt a büntetőterületen belül. A jogosan megítélt büntetőhöz a sértett állt oda, aki nem is hibázott (0:4). A 33.percben ismét Inotai Attila volt eredményes (0:5), sőt a remek formában lévő támadó a 45.percben is betalált (0:6), így a félidő hat gólos különbséggel ért véget. A második félidőt a Híd-Unió kezdte jobban, hiszen rögtön a középkezdés után szépített Smeló Roland (1:6). A második félidőben már kevésbé forogtak veszélyben a kapuk. A 68.percben Weigl Zsolt játékvezető kiosztotta a mérkőzés egyetlen sárga lapját a Híd-Unió SE játékosának, Toplak Zoltánnak. Újabb gól már nem született, így a Goldball '94 FC öregfiúk végül öt gólos sikerrel kezdte az idei tornát. A Goldball '94 FC öregfiúk a jövő héten szombaton mérkőzik meg órás 12 kezdéssel a Kormányőr SE I ellen, míg a Híd-Unió SE a Rúg-6 FC-vel méri össze erejét vasárnap 13 órás kezdéssel.


Kormányőr SE I - Festo-AM SE 4:2

A Kormányőr SE I és a Festo-AM SE mérkőzése több szempontból is izgalmasnak ígérkezett. A Kormányőr SE I évek óta részt vesz a TNT-n. 2013-ban indult először a klub a TNT-n, de 2014 óta rendszeresen két csapattal vesz részt. A Festo-AM SE ellenben újonc csapatnak számít a tornán. Kecskés Péter együtteséről nyilvános információ, hogy egy szabadidősportos munkahelyi egyesület, amely a nyáron Győrben rendezendő 24 csapatos Európa Bajnokságra készül. A vezetést a piros mezben pályára lépő Festo-AM SE szerezte meg a 12.percben Kása Ádám találatával (0:1), ám 10 perccel később Gyányi Artúr góljával egyenlíteni tudott a Kormányőr SE I (1:1). Az első félidő második felében nem esett újabb találat. A második félidőt a Kormányőr SE kezdte jobban, hiszen alig telt el három perc, amikor Kurucz Gergely gólt szerzett (2:1). A 65.percben Tóth Artúr góljával két gólosra növelte előnyét a Kormányőr (3:1), ám a 75.percben Szombati Tamás szépített (3:2). Hogy ne maradjon sok izgalom a mérkőzés végére, arról Gyányi Artúr gondoskodott, aki a 84.percben bebiztosította a győzelmet csapatának (4:2), így ha nem is könnyen, de végül győzelemmel kezdte a tornát Lipcsey Zsolt együttese. A Kormányőr SE I a jövő héten szombaton 12 órakor a Goldball '94 FC öregfiúk csapatával mérkőzik meg, míg a Festo-AM SE vasárnap 10 órakor a Testvériség SE U19-el méri össze erejét.


Puebla 13 FC - Újpesti Haladás FC U17 1:3

A második játéknap első mérkőzését a BLSZ IV.osztályú Puebla 13 FC játszotta az Újpesti Haladás FC U17-es együttese ellen. A mérkőzés előtt a pályán a vonalak mentén le lett takarítva a hó, így mérkőzésre alkalmas játéktéren léptek pályára a csapatok. A Puebla 13 FC újonc csapatnak számít a TNT-n, míg az Újpesti Haladás FC utánpótlás csapata tavaly a normál liga 12.helyén végzett. A mérkőzést a Zeke Ákos által irányított Újpesti Haladás FC kezdte jobban, hiszen már a második percben megszerezte a vezetést Pincés Péter szépségdíjas találatával (0:1). A 18.percben Bartkó József sárga lapos figyelmeztetésben részesítette a Puebla 13 FC játékosát, Nagy Tamást. A rutinosabb játékosokból álló Puebla összeszedte magát a bekapott gól után és a 25.percben egyenlített is Jóni Norbert találatával (1:1). A 40.percben Homonnay Máté találatával ismét átvette a vezetést a lelkes szurkolótábora előtt pályára lépő Újpesti Haladás FC U17 (1:2), így a játékrész egy gólos különbséggel ért véget. A 60.percben újabb sárga lapot mutatott fel a játékvezető újabb Puebla játékosnak. A vétkes ezúttal Molnár Sándor volt. A 80.percben eldőlni látszott a három pont sorsa, miután Szekeres Balázs is betalált (1:3). A mérkőzés hajrája is tartogatott némi izgalmat. A 85.percben reklamálásért kiállította Bartkó József játékvezető a Puebla 13 FC már lecserélt játékosát, Uzelman Tamást. A 87. és a 88.percben egy-egy Újpesti Haladás FC U17 játékos is kapott sárga lapot. Előbb Markovits Barnabás, majd Szabó Gergő "sárgult be. Újabb gól már nem esett, így két gólos győzelemmel kezdte a tornát az Újpesti Haladás FC U17. Zeke Ákos együttese a jövő héten vasárnap a Kormányőr SE II ellen mérkőzik meg 11 órás kezdéssel, míg a Puebla 13 FC szombaton 13 órakor az Újpesti Haladás FC ellen méri össze erejét.

 


Rúg-6 FC - Testvériség SE U19 2:1

Az első játéknap utolsó mérkőzését a BLSZ IV.osztályú Rúg-6 FC játszotta az MLSZ Közép-Kelet U19-es bajnokságában szereplő Testvériség SE U19 ellen. A Rúg-6 FC legutóbb két éve vett részt a TNT-n, amikor a normál liga 11.helyén végzett, míg a Testvériség SE U19 újonc csapatnak számít a tornán. A mérkőzést a narancssárga mezben pályára lépő Rúg-6 FC kezdte jobban, hiszen a 14.percben egy szép találattal megszerezte a vezetést. A gólt Plesa András szerezte (1:0). Támadásban maradt a gól után a Rúg-6, de a Testvériség fiataljai is belejöttek a mérkőzésbe, így izgalmas első félidőt produkáltak a felek. Az állás már nem változott. A második félidő alig zajlott négy perce, amikor Gazdag Zoltán egyenlített (1:1). A gól után támadásba lendült a zöld mezes Testvériség és több lehetőségük is volt Tóth Gyuláéknak a vezető gól megszerzéséhez, ám nem jártak sikerrel. A 62.percben aztán kissé váratlanul Bugya Róbert talált be (2:1), így ismét a Rúg-6 FC szerezte meg a vezetést. A hátralévő szűk fél órában mindkét csapat előtt adódtak újabb gólszerzési lehetőségek, ám gól már nem született, így a játéknap legszorosabb mérkőzésén végül a Rúg-6 FC diadalmaskodott egy góllal. A Rúg-6 FC jövő héten vasárnap 13 órakor mérkőzik meg a Híd-Unió SE-vel, míg a Testvériség SE U19 a Festo-AM SE-vel mérkőzik meg vasárnap 10 órakor.

 


BVSC-Zugló U19 - Kormányőr SE II 5:0

A BVSC-Zugló U19 és a Kormányőr SE II mérkőzésével folytatódott a torna. Steer Ferenc fiatal együttese tavaly a normál liga 5.helyén végzett, míg a Kormányőr SE II a 4. pozicíóban végzett. A Kormányőr SE II kissé tartalékosan állt fel, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Ősz András állt a kapuban, aki egyébként mezőnyjátékos. A mérkőzés esélyesének a BVSC-Zugló U19 számított. Ennek megfelelően támadólag lépett fel Steer Ferenc együttese, amelynek hamar meg is lett az eredménye. Már a 4.percben megszerezte a vezetést a BVSC csapata Kincses Sándor góljával (1:0), majd négy perccel később Mohácsi Barnabás is betalált (2:0). A Kormányőr SE II nem igazán tudott közel kerülni ellenfele kapujához, így nem keltett különösebb meglepetést, hogy a 36.percben Farkas Béla is betalált (3:0). A második félidőben már mindkét csapat tartalékosabb összeállításban játszott, ám a hajrát meghúzta a BVSC. A 83.percben ismét Farkas Béla talált be (4:0), majd a 87.percben Soós Olivér állította be a végeredményt (5:0). A BVSC-Zugló U19 a jövő héten szombaton 14 órakor a Zuglói Kinizsi SE ellen fog pályára lépni, míg a Kormányőr SE II vasárnap 11 órás kezdéssel mérkőzik meg az Újpesti Haladás FC U17-tel.

 


MAFC-Wanderers FC - Goldball '94 FC 1:5

A kiemelt ligával folytatódott a torna. A MAFC-Wanderers FC a Goldball '94 FC-vel mérkőzött meg. A két BLSZ III.osztályú együttes mérkőzésén a Goldball számított az esélyesnek, miután különböző okokból a MAFC csapata csak 9 fővel tudott kiállni. A Goldball '94 FC csapata legutóbb 2016-ban vett részt a TNT-n, akkor a normál liga 2.helyén végzett. A MAFC-Wanderers FC újonc csapat a tornán. A Goldball fair playből jelesre vizsgázott, ugyanis több játékosát is átadta a MAFC-nak, hogy ne kelljen létszámhiányosan játszaniuk. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. A 36.percben Jakab Gergely góljával megszerezte a Goldball a vezetést (0:1). A félidő végéig már nem is változott az eredmény. Az 50.percben Érsek Péter góljával megduplázta előnyét a fehér mezes Goldball (0:2), majd a 62.percben Soltész Richárd góljával tovább nőtt az előnyük (0:3). A 86.percben Németh Márton góljával szépített a MAFC-Wanderers (1:3), ám a 88.percben Soltész Richárd ismét betalált (1:4), így visszaállította a három gólos különbséget. A végeredményt Csoszánszki Miklós állította be a 90.percben szabadrúgásból (1:5). Jövő héten szombaton 10 órakor lép pályára a Goldball az MLTC ellen, míg a MAFC-Wanderers csapata vasárnap 14 órakor mérkőzik meg a Budapesti Erdért SE ellen.

 


Inter 04 FC - Csillaghegyi MTE 6:5

A kiemelt liga első mérkőzését két BLSZ III.osztályú együttes játszotta az Inter 04 FC és a Csillaghegyi MTE személyében. A két csapat a bajnokságban is ellenfél az idei szezonban. Ősszel a Csillaghegyi MTE idegenben 3:0-ra nyert. A tavalyi Téli Nagypályás Tornán a Csillaghegyi MTE az elit liga 5.helyén végzett, míg az Inter 04 FC a normál liga 7.helyén végzett. Ezek alapján a torna házigazdája, a Csillaghegyi MTE számított a mérkőzés esélyesének. Az első félidő első felében egyik kapu előtt sem adódott nagyobb gólszerzési lehetőség. A 24.percben Fekete László játékvezető kiosztotta a mérkőzés első és egyben egyetlen sárga lapját, méghozzá az Inter 04 FC játékosának, Kis-Balázs Dávidnak. A 29.percben aztán Vakarcs Dávid lesgyanús találatával megszerezte a vezetést az Inter 04 FC (1:0). Négy perccel később a csereként beállt fiatal Megyeri Félix is betalált (2:0), így hamar megnyugtató előnyre tett szert Maráczi János együttese. A 37.percben Gonda Gergely találatával szépített a Csillaghegy (2:1), sőt a 45.percben dr. Mikó István góljával egyenlíteni is tudott a piros mezes csillaghegyi alakulat (2:2), így a félidő 2:2-es döntetlennel ért véget. Az 58.percben Huszár Viktor góljával ismét az Inter 04 FC szerezte meg a vezetést (3:2), majd a 61.percben Lukas Gorgosikich fejes góljával újabb gólt szerzett az Inter 04 FC (4:2), így érett a meglepetés. A 66.percben Tulák András szépített (4:3), majd a 72.percben dr. Mikó István megszerezte második gólját is a mai mérkőzésen (4:4), így másodjára is egyenlíteni tudott a Csillaghegy. A fiatal Megyeri Félix gyorsan le is csillapította a csillaghegyi kedélyeket, miután a 74. és a 75.percben szerzett góljaival ismét két gólos előnyhöz juttatta az Inter 04 FC-t (6:4). A 90.percben Tulák András még szépíteni tudott (6:5), így ő is duplázni tudott a mai mérkőzésen, ám a Csillaghegy harmadszorra már nem tudott egyenlíteni, így kisebb meglepetésre a mai mérkőzést az Inter 04 FC nyerte meg 6:5 arányban. A Csillaghegyi MTE jövő héten szombaton 11 órakor lép pályára a Testvériség SE II ellen, míg az Inter 04 FC vasárnap 12 órakor lép pályára a Törökbálinti FC ellen.

 

 

 

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.