Eltüntette a RAFC a két osztálykülönbséget, de a hajrában búcsúzott a Magyar Kupától!

Írta: Pestifoci.hu

rafc siofok

 

A BLSZ1. 11. helyén álló Rákosszentmihályi AFC a Magyar Kupa 6. fordulójában a nagy múltú jelenleg NB2-es Siófokot fogadta hazai pályán. A RAFC remekül játszott, de végül 3-1-el az esélyesebb vendégek juottak tovább!

fafc siofok jo

 

A balatoni csapat remekül kezdte a mérkőzést és Senic Milán korai gólja után úgy tűnt, hogy gyorsan dűlőre viszi a dolgot, de ez végül nem sikerült, olyannyira nem, hogy a RAFC-nak már az első félidőben megvoltak a lehetőségei a gólszerzésre, és akkár 2-2vel is fordulhattak volna a csapatok.

A szünetre maradt a 0-1, a második félidő elején viszont az 51. percben Fehér Zsolt szabálytalansága után büntetőhöz jutottak a hazaiak, Ébenhardt Tamás pedig élt is a lehetőséggel, és kiegyenlített.

A számára meglepő helyzettel sokáig nem tudott mit kezdeni a két osztállyal feljebb játszó Siófok, de az utolsó 10 percben végül ellenfele lanyhuló koncentrációját kihasználva, Fehér Zsolt és Elek Bence találatával eldöntötte a továbbjutást.

A RAFC óriásit küzdött, és a vereség ellenére egy fantasztikus teljesítménnyel okozott örömöt szurkolóinak!

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.