Az UTE és a KISE lett a budapesti futsal bajnok!

Írta: Szőnyi Gábor fotó: ifj.Thaly Zoltán

U11 ujpestbajnok

2017. március 19-én, vasárnap került sor a Budafoki MTE Sportcsarnokban az MLSZ Budapesti Igazgatóság szervezésében a 2016/17-es BLSZU11-es és U13-as futsalbajnokságok négyes döntőire.

Először az U13-as korosztály körmérkőzései szerepeltek a programban. Az első meccset a KISE és a Hidegkút játszotta, és egy színvonalas, szoros találkozón Hanák Patrik egyszem találatával 1-0-ra a kőbányai csapat nyert. Az UTE és a Dalnoki Akadémia párharca következett. A Dalnoki már az első félidőben 3-0-s előnyre tett szert, és végül 4-1-ra diadalmaskodott. Az erőviszonyok a következő találkozón kirajzolódtak, mert az Újpestet a KISE is sok góllal győzte le, 6-1- lett a végeredmény.
A kőbányaiak ezzel már 6 pontosak voltak, így jó helyzetből várhatták az utolsó meccsüket, amelyet megelőzött a Hidegkút és a Dalnoki Akadémia csatározása. A találkozón a Dalnoki csak futott az eredmény után, és hiába szerzett Ördög Balázs két gólt is, Szabó Gergely duplájával és Pásztor Szabolcs góljával 3-2-re a Hidegkút nyert.

U13kise

A KISE következett, amelynek egy pont is elég lett volna már a végső sikerre, de a Dalnoki Akadémiát szép játékkal 3-0-ra megverte, és ezzel százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a budapesti döntőt. Az utolsó meccsen hiába játszott remekül az UTE a Hidegkút ellen, Pongrácz Máté utolsó előtti percben szerzett góljával 2-1-re a Hidegkút csapata győzött, és ezzel a zöld-fehérek szerezték meg a második helyet.
Az ünnepélyes díjátadó következett, amelyen Szőnyi Gábor konferálásában az érmeket és a kupákat, valamint a legjobb játékosoknak járó különdíjakat Kiss László 33-szoros magyar válogatott labdarúgó, Antal Péter Grassroots koordinátor, és Kapusi Tünde, az MLSZ Budapesti Igazgatóság igazgatói asszisztense adta át.

 

1. KISE
2. Hidegkúti SC
3. Dalnoki Akadémia
4. UTE

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság különdíjban részesítette a csapatok legjobb játékosait, az U13-as korosztályban Kinics Bálint (KISE), Szabó Gergely (Hidegkút), Szendrődi Noel (Dalnoki Akadémia) és Horváth Balázs (UTE) részesült elismerésben.

A bajnok KISE névsora: Kinics Bálint, Mészáros Tibor, Sáska Tamás, Molnár Balázs, Szilágyi Márk, Hajas Ádám, Tóth Bence, Horváth Kristóf, Fábián Ádám, Hanák Patrik, Ormos Bálint Vezetőedző: Kovács József

 

A program a 11 évesek megnyitó ünnepségével folytatódott, majd a Gerrzo és az Újpesti Torna Egylet csapata valósággal egymásnak esett. A remek iramú és színvonalú, semleges szemlélő által is bizonyára élvezetes meccsen az Újpest 2-1-es hátrányból Farkas Endre és Köves Balázs góljaival 3-2-re fordított.

Az ASI DSE és az Airnergy találkozója következett, az angyalföldieket, hangos szülői szurkolótábora 4-0-s sikerbe hajszolta bele, a találkozón Ruzicska Miklós mesterhármasig jutott, mellette Márkus Dominik volt még eredményes.
Az ASI kis szünet után a TF SE-Hegyvidék-Gerrzo csapata ellen folytatta a küzdelmeket, remekül mert rögtön az első percben Farkas Balázs góljával megszerezte a vezetést. Az állás a félidőig így maradt, majd a Gerrzo egy remek második félidei játékkal Csánk-Takács Kristóf és Mezőfalvi Ádám góljaival megfordította a meccset.

U11 airnujpest

A következő találkozót az UTE és az Airnergy játszotta, az első félidőben Ilyés Bence nagyobbnál nagyobb gólokat lőtt, majd a többi lila-fehér játékos is beszállt a gólgyártásba, és végül 12-0-ra nyert a remek erőkből álló újpesti csapat.
Ezután az Airnergyt a Gerrzo is lelépte egy 12-1-es győzelemmel. Ugyanakkor úgy képzeljük el az Airnergy nagyarányú vereségeit, hogy közben az ő játékosaik is mutattak szép dolgokat.
Az utolsó meccsen dőlt el a bajnoki cím sorsa, az ekkor már ellenállhatatlanná váló UTE Ilyés Bence mesterhármasával és Petroff Zsombor góljával négygólos előnyre tett szert, amelyre az ASI részéről Farkas Balázs csak a hajrában tudott válaszolni!
Harmadik sikerével az UTE csapata lett az U11-es korosztályban a budapesti futsal bajnok.

 

1. UTE
2. TFSE-Hegyvidék-Gerrzo
3. ASI Dinamo Star SE
4. Airnergy FC


Az MLSZ Budapesti Igazgatóság különdíjban részesítette a csapatok legjobb játékosait, az U11-es korosztályban Ilyés Bence (UTE), Csánk-Takács Kristóf (Gerrzo), Márkus Dominik (ASI Dinamo Star SE) és Szatmári Bence (Airnergy) részesült elismerésben.
Az ünnepélyes díjátadón az érmeket és a kupákat, valamint a legjobb játékosoknak járó különdíjakat Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, Kiss László 33-szoros magyar válogatott labdarúgó, Antal Péter Grassroots koordinátor, és az U11 es futsal bajnokság szervezésében jelentős szerepet vállaló Dufek János adta át.

A bajnok UTE névsora: Tóth Zsombor, Farkas Endre, Emmer Simon, Ramon Rojas, Takó Balázs, Petroff Zsombor, Köves Balázs, Ilyés Bence, Balázs Olivér Szakmai Stáb: Moskovits Gábor, Tóvizi Tamás

 

Az U15-ös korosztály döntőit március 26-án 9-órától rendezi a Budapesti Igazgatóság, szintén a Promontor utcai BMTE Sportcsarnokban.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.