Mesteri gondolatok a BLSZ1. 17. fordulója előtt

Írta: Pestifoci.hu

ffc rafc 2016 pestifoci hu 004

Remek volt az előző forduló és már is jön a következő, a 17. kör, amely előtt ismét Budapest legmagasabb osztályának szakvezetőit kérdeztük!

 

Új-Budai FC- Voyage - Unione FC
2017.03.03 19:30 Sport11 Kánai út

Suskó Ferenc (az ÚBV edzője): - Ellenfelünk kérte, hogy játszunk pénteken, mi ezt megoldottuk. A rossz kezdés után az Unione ellen megpróbáljuk javítani az előző heti produkciónkat.

Szabó András (az Unione FC vezetőedzője): - Mi is megkezdjük a tavaszi megmérettetést. A felkészülésünket a TNT-vel tartottuk, hol sikeresen, hol kevésbé. Kíváncsian várom én is, hogy tétmeccsen mire leszünk képesek ügyes kreatív ellenfelünkkel szemben.

 

ASR Gázgyár – Fővárosi Vízművek SK
2017.03.04 13:00 III. kerületi TVE Sporttelep

Metzger Tibor (az ASR Gázgyár vezetőedzője): - Számunkra nagyon rosszul kezdődött az Építők elleni találkozó. Gyorsan nagy hátrányba kerültünk, saját hibánkból adódóan. Aztán ragyogóan vissza tudtunk jönni a meccsbe, és a második félidőben végig nyomás alatt tartottuk ellenfelünket. A döntetlent megérdemeltük volna, de ezért igazságtalan néha a labdarúgás, mert ez is velejárója. Gratulálok az Építőknek! Még nem saját pályánkon fogunk játszani, így mi is idegenbe kényszerülünk. Egy nagyon veszélyes, szervezett és tudatosan játszó ellenféllel fogunk megmérkőzni. Legalább olyan veszélyes mérkőzésnek tartom a mostanit, mint a múlt hetit. Teljes koncentráltan kell futballoznunk és topformában kell lennünk, ahhoz, hogy nyerjünk.

Újvári Gábor (a Vízművek vezetőedzője): - Volt egy olyan pillanat a héten, amikor úgy volt, hogy esetleg nem is játszunk majd a hétvégén. Végül nem túl nagy örömünkre műfűre kényszerülünk (mint egész márciusban). Ez azonban nem befolyásolja a céljainkat, mint mindig, most is szeretnénk méltó partnerei lenni ellenfelünknek.

 

RAFC - Ferencvárosi FC
2017.03.04. 14:00
1174 Budapest, Táncsics M. u. 50. Grund pálya

Vörös Péter (a RAFC vezetőedzője): - Nem sikerült jól az első mérkőzésünk. Az FFC ellen csak a javítás lehet a célunk, és az, hogy újra az őszi formánk szerint szerepeljünk.
Bitó Tibor (az FFC vezetőedzője): - Minden héten lépésről lépésre haladunk. A RAFC nekünk örök mumusunk. Szeretnénk végre pontot pontokat szerezni ellenük. Ennek megfelelően lépünk pályára.

 

Pestszentimrei SK - Kelen SC
2017.03.04. 14:00 SZAC Sporttelep

Molnár Zoltán (a PSK vezetőedzője): - A tavasz első mérkőzésén a játékkal és a hozzáállással maximálisan elégedett voltam, az eredménnyel nem. Gratulálok a Testvériségnek a 3 ponthoz. Eredményesen kell folytatni az utunk, amely azt gondolom, hogy egy jó út. Nem lehet más a cél a Kelen ellen, mint a győzelem.

Varga László (a Kelen vezetőedzője): - Szerettük volna jól kezdeni a szezont, ami 2gólos győzelmünkkel össze is jött a RAFC ellen.
Szeretnénk jó eredményt elérni a Pestszentimre ellen is, amely egy stabil csapat, de úgy érzem, ha fegyelmezettek leszünk, akkor sikerülhet 3 pontot szerezni.

 

II. Kerület UFC - THSE-Szabadkikötő
2017.03.04 17:00 1023 Budapest Kolozsvári Tamás utca 11.

Moldován Tibor (a II. Kerület vezetőedzője): - A listavezető ellen abban bízhatunk, amelyben a bajnokság során eddig is , hogy hazai pályán meglepetést tudunk okozni a nagycsapatoknak. Talán sikerül elkezdenünk a tavaszi pontszerzést.

Strebek Marcell (a THSE vezetőedzője): - Nehéz, küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl a Hegyvidék csapata ellen, de ez nem okozott meglepetést!
Hasonló találkozóra számítunk most is, és aligha lesz könnyebb dolgunk! Hiányzók még mindig bőven vannak, de ezen a szombat délutánon is, mint minden összecsapáson kizárólag a három pont megszerzése az egyetlen cél!

 


Testvériség SE - Ikarus BSE- Fejlődő Kertváros
2017.03.04 18:00 XV.Kerület Szántóföld u. 1-5

Törőcsik András (a Testvériség vezetőedzője): - Múlt héten nagyon sok sérültünk volt. Ezért külön szeretném megköszönni a sikerünket, azoknak, akik eddig csereemberek voltak. A Pestszentimre ellen egy egyszerűnek tűnő mérkőzést tettünk nehézzé. Az egyik legjobban felkészített BLSZ1-es csapat ellen is szeretnénk győztesen elhagyni a pályát.

Czinege László (az Ikarus vezetőedzője): - Jó nehéz meccs volt elsőre. A Műegyetem ellen sok sérültünk volt, viszont a fiatalok bemutatkozhattak. Jól indult a meccs, mert egy korai góllal vezetést szereztünk, de egy nagy hiba után egyenlített ellenfelünk. Aztán sokáig csak erőlködtünk. Túl lettünk ezen a mérkőzésen, és szerencsére győzelemmel.
A következő mérkőzést is szeretnénk megnyerni, de most sem számítok könnyű találkozóra. A Testvériség egy olyan csapat, amely bárkit le tud győzni, és ki is tud kapni bárki ellen.

 


Hegyvidék SE - Műegyetemi FC
2017.03.04 19:00 Goldball Park, Könyves Kálmán körút 28.

Gallatz Kristóf (a Műegyetemi FC vezetőedzője): - Előző szombaton könnyen pontot szerezhettünk volna, de a második félidőben rossz felfogásban játszottunk. A Hegyvidék ellen kemény meccsre számítok, hogy sikerrel vívjuk meg a találkozót, tanulnunk kell az Ikarus elleni meccsből, és ki kell javítanunk az ott elkövetett hibáinkat.

 

Csucsi Nándor (a Hegyvidék másodedzője): - Nem véletlenűl első a Tintahalak. A második félidőben két megingásunkat könyörtelenül kihasználták. A Műegyetemmel közös a hazai pályánk. Nehéz meccsre számítok, ellenfelünk nyilván minden lehetőségbe kapaszkodni próbál. Nehézkes lesz, de bizakodóak vagyunk, nyerni szeretnénk.

 

Tippeld meg a BLSZ meccseit és legyen tiéd a Futball-EB 2016 - Az éjjel soha nem érhet véget című könyv!

BLSZ TOTÓ 10+1

 

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.