Ismét nyert a veretlen Testvériség II

Írta: Szabó Miklós

mltc tesi

A hétvégi esőtől felázott MLTC pálya helyett az Ikarus Bátony utca sporttelepén találkozott a BLSZ III/3 csoportban az MLTC az éllovas Testvériség II csapatával.
A kissé szeles, esős időben megrendezett találkozón az elmúlt három fordulóban 22 (!) gólt szerző hazaiak egy gőzelem esetén felléphettek volna a dobogó legalsó fokára, míg a vendégek egy sikerrel megtarthatták volna előnyüket a szombaton a Futballféria ellen 6:1 arányú győzelmet arató Törökbálint előtt.

 

MLTC  -Testvériség II. 0-3

BLSZ3. 3. csoport

10. forduló

További eredmények és tabella a mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

 

Kiegyensúlyozott erők csaptak össze, bár a labda a mérkőzés elején leginkább a hazai térfélen pattogott, helyzetig csak a 13. percben jutottak el a vendégek. Orbán Csaba húzott el a bal oldalon, lerázta védőjét, de 6 méteres lövése irányt változtatott egy másik védő lábán és veszélyesen pattant a kapu irányába, azonban Szabó Gábor résen volt és a jobb sarokból szögletre ütötte a labdát.
Egy perc múlva pedig Görömbei Roland jobb oldali beadását a Szabó Gábor rosszul ütötte ki, épp nagy helyzetben a kapuval szemben helyezkedő Asztalos Krisztián elé, aki azonban rosszul találta el a labdát és lövése mellé ment.

A 21. percben pedig megszületett az első említésre méltó hazai lehetőség. Egy Kiss Bence által elvégzett szabadrúgás után a védőkről felpördülő labdát Nagy Ádám 9 méterről fejelte kevéssel mellé.
Megélénkült a játék, de ezzel együtt sajnos aránylag sok volt a szabálytalanság is.
A 31. percben pedig már igazi gólhelyzetet dolgoztak ki a hazaiak. Laukó János remekül léptette ki a félpályánál Nagy Ádámot, aki rövid labdavezetés után kivárt, lelassult, majd 18 méterről ordító helyzetben a kapu fölé emelt. Ha ez bemegy!?... De nem ment be, hanem a következő Testvériség támadásból gól született!
A 43. percben Orbán Csaba végigcselezte a hazai védelem bal oldalát, majd miután tisztára játszotta magát 6 méterről laposan a kapuba gurított. 0-1

A lefújás előtt még elkészült az MLTC válasza. Gladys Bálint indította Kutasi Vitéz Bálintot a jobb oldalon, aki beadott és a hosszú oldalon érkező Laukó János 6 méterről mellé fejelt.
Többet birtokolta a labdát a Tesi, többet kezdeményezett, és bár a hazaiaknak is voltak lehetőségeik, 1-0-ás vendégvezetés mellett mehettek pihenőre a csapatok.

mltctesi2 3


A második félidő elején kissé feljebb jött az MLTC és néhány helyzetet is ki tudtak dolgozni. Az 50. percben Gladys Bálint lőtt 14 méterről, a vendégek kapusa másodszorra tudta megfogni a labdát, majd 5 perccel később Laukó János 35 méterről ívelt a vendégek tizenhatosán belülre és az ott helyezkedő Szépe Norbert 10 méterről fejelt kevéssel mellé.
A második játékrészben Testvériség először Orbán Csaba révén veszélyeztette a hazai kaput, amikor egy kapuskirúgás után a lepattanó labdára lecsapott a vendégek szélsője, majd rövid labdavezetés után 13 méterről lőtt, de Szabó Gábor újra hárított.
A 60. percben ismét Szabó Gábor kapus percei következtek, amikor majdnem összehozták a hazaiak a vendégek újabb gólját. Egy rossz hazaadásra Görömbei Roland csapott le az MLTC tizenhatosa előterében, de Szabó kapujából remekül kilépve állta a labda útját.
Egy perc múlva megint a mátyásföldi kapusnak kellett bravúrt bemutatnia, amikor Orbán Csaba elől szedte fel a játékszert egy bátor kilépés után.
De a 62. percben már ő sem tudott segíteni csapatán. Most Pósa Dániel cselezte végig az MLTC védelmének jobb oldalát, elfektette a kapust is, majd higgadtan 6 méterről a kapuba emelt. 0-2.
A második félidő hajrájára szinte teljesen eltűnt az MLTC középpályája, a vendégek kényük-kedvük szerint közlekedtek a pálya közepén.
Emiatt a későbbiekben is a hazai kapus pillanatai következtek. Az egyik tetszetős Testvériség támadás alkalmával Imre István indította Pósa Dánielt, akinek beadását Orbán Csaba 5 méterről lőhette kapura, de Szabó remekül ütötte szögletre a labdát.
És a végén jött a kegyelemdöfés.
A 86.percben Gergely Adrián indította a saját térfeléről rajtoló csereként beállt Paplanos Gellértet, aki végigvezette a labdát a hazai térfélen, majd 13 méterről a kapuba gurított. 0-3.

 

Mérkőzés osztályzata: 7

A gyors, fiatal MLTC játékosok nem tudták felvenni a versenyt a Testvériség II-vel, akik lezárták a területet, és nem engedték játszani a hazaiakat. Amikor a játékkal foglalkoztak a csapatok, azt jól tették, amikor a szövegelés ment, azt pedig rosszul.
Győzelmével a Tesi II őrzi első helyét, az MLTC pedig kicsit hátrább lépett a 7. helyre a tabellán

Mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Orbán Csaba (Testvériség II) lett,  aki szép góljával hívta fel magára a figyelmet, játéka végig magában hordozta a veszélyt, nagyobb koncentrációval több gólt is szerezhetett volna.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.