NB1-es sorsolás! Itt az első hét forduló!

Írta: forrás: mlsz.hu

mlsszzzzz

A Magyar Labdarúgó Szövetség a klubokkal történt egyeztetéseket követően elkészítette a 2016-2017-es OTP Bank Liga-idény első hét fordulójának sorsolását.
Az MLSZ versenybizottsága a sorsolásnál figyelembe vette, hogy a Vasas és az Újpest, valamint a DVTK és a Mezőkövesd, illetve az MTK Budapest és a Budapest Honvéd ebben az időszakban ugyanazt a pályát használja, ezért e párok csapatainak - ahol lehetőség nyílt rá - ellentétes sorsolásuk lesz ősszel.

 A július 16-ra kiírt első fordulóban (a mérkőzések pontos időpontjai a televíziós közvetítések kijelölése után derülnek ki) a Ferencváros a Haladást fogadja, a két feljutó, a Mezőkövesd és a Gyirmót egymás ellen lép pályára, valamint két fővárosi derbit is rendeznek.

Az OTP Bank Liga 1-7. fordulójának párosítása:

 1. forduló, 07.16.

 FERENCVÁROSI TC - SZOMBATHELYI SWIETELSKY HALADÁS
 ÚJPEST FC - BUDAPEST HONVÉD
 VIDEOTON FC - DVTK
 DVSC-TEVA - PAKSI FC
 MTK BUDAPEST - VASAS FC
 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC - GYIRMÓT FC GYŐR

 2. forduló, 07.23.

 GYIRMÓT FC GYŐR - MTK BUDAPEST
 VASAS FC - DVSC-TEVA
 PAKSI FC - VIDEOTON FC
 DVTK - ÚJPEST FC
 BUDAPEST HONVÉD - FERENCVÁROSI TC
 SZOMBATHELYI SWIETELSKY HALADÁS - MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

 3. forduló, 07.30.

 FERENCVÁROSI TC - DVTK
 ÚJPEST FC - PAKSI FC
 VIDEOTON FC - VASAS FC
 DVSC-TEVA - GYIRMÓT FC GYŐR
 MTK BUDAPEST - MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
    SZOMBATHELYI SWIETELSKY HALADÁS - BUDAPEST HONVÉD

 4. forduló, 08.06.

 MTK BUDAPEST - SZOMBATHELYI SWIETELSKY HALADÁS
 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC - DVSC-TEVA
 GYIRMÓT FC GYŐR - VIDEOTON FC
 VASAS FC - ÚJPEST FC
 PAKSI FC - FERENCVÁROSI TC
    DVTK - BUDAPEST HONVÉD

 5. forduló, 08.13.

 FERENCVÁROSI TC - VASAS FC
 ÚJPEST FC - GYIRMÓT FC GYŐR
 VIDEOTON FC - MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
    DVSC-TEVA - MTK BUDAPEST
 BUDAPEST HONVÉD - PAKSI FC
 SZOMBATHELYI SWIETELSKY HALADÁS - DVTK

 6. forduló, 08.21.

 DVSC-TEVA - SZOMBATHELYI SWIETELSKY HALADÁS
 MTK BUDAPEST - VIDEOTON FC
 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC - ÚJPEST FC
 GYIRMÓT FC GYŐR - FERENCVÁROSI TC
    VASAS FC - BUDAPEST HONVÉD
 PAKSI FC - DVTK

 7. forduló, 08.27.

 FERENCVÁROSI TC - MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
 ÚJPEST FC - MTK BUDAPEST
 VIDEOTON FC - DVSC-TEVA
 DVTK - VASAS FC
 BUDAPEST HONVÉD - GYIRMÓT FC GYŐR
 SZOMBATHELYI SWIETELSKY HALADÁS - PAKSI FC

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.