A Rúg-6 nyerte a hidegkúti Nyári Tornát!

Írta: Pestifoci.hu

rug 6fcnyi

 

 

A BLSZ4-es Rúg-6 FC nyerte a Hidegkúti SC és a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont által megrendezésre került 1. Nyári Tornát.

A második helyen a Téli Torna győztese a 33 FC gárdája végzett, míg a harmadik helyet a házigazda Hidegkúti SC csapata szerezte meg.
A legjobb játékosnak járó díjat Cservák György (Rúg-6) kapta meg, aki minden mérkőzésen szerepelt és mindössze egy góllal maradt le a gólkirályi címről, amelyet Murányi Domonkos (33 FC) érdemelt ki, 8 góllal. A torna legjobb kapusa Gál László (Hidegkúti SC) lett.

A Rúg-6 FC az utolsó fordulóban az Erdért csapatát verte 5-3 arányban és összesítésben négy győzelem mellett mindössze egy vereséggel szerezte meg az elsőséget.
A tornagyőztes a vándorkupát, valamint a serleget, és az érmeket a Híd-Unió elleni bajnoki mérkőzése előtt vehette át a szervezőktől.
A résztvevők elmondása szerint az I. Nyári Torna jól szolgálta a csapatok felkészülését, és ezt támasztja alá az is, hogy a kupagyőztes csapat például három forduló után hibátlan mérleggel vezeti a BLSZ4. 1. csoportját.

 

A győztes Rúg-6 FC kerete:

 

Horváth János, Szilvási Balázs ,Moóri Gábor, Szundi Geminián, Cservák Balázs, Cservák György, Papp Roland, Nagy Tamás, Csapó Zsolt, Görögh Gergely, Rácz Ferenc, Peringer Ferenc, Gombai Zsolt, Bodnár Zoltán, Králl Attila

vezetőedző: Szilvási János

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.