Indul a BLSZ1! Mesteri gondolatok az első forduló előtt!

Írta: Pestifoci.hu

ffc rafc 009

Szombaton öt mérkőzéssel megkezdődik a BLSZ I. 2015/16-os évada. Az elmúlt két évhez képest most egy sokkal kiegyensúlyozottabb bajnokság indul el. Két évvel ezelőtt a III. Kerület és a Pénzügyőr külön versenyfutást vívott az első helyért NBIII-ra is alkalmas játékoskeretükkel, amely végén az óbudai csapat jutott fel a harmadosztályba. A 2014-15-ös bajnokság elején pedig a BLSZ I-ben maradt Pénzügyőr bajnoki címét lehetett szinte borítékolni. Most miután a pasarétiek is elfoglalták megérdemelt helyüket a harmadosztályban, valószínűleg végre egy igazi többszereplős versenyfutást láthatunk majd a bajnoki címért.
Aki arra gondolt, hogy az NBIII-as átszervezés színvonalra gyakorolt pozitív hatásai a BLSZ I-es bajnokságra nézve ezzel befejeződtek, annak nyugodtan mondhatjuk, hogy tévedett.
Ez a bajnokság nem lesz gyengébb, mint az elmúlt kettő, mert jó csapatok várják a kezdetet, komoly célokkal, köztük több olyan is, amely vállalva vagy éppen titkon, de el tudja képzelni magát úgy, mint a leendő bajnok.
Azt, hogy ki lesz 2016 nyarán a legboldogabb azt most lehethetetlen megmondani. Ha az előző évadból és a játékoskeretekből indulunk ki, akkor nem lepődnénk meg, ha az Ikarus, a Budafok, a Sashalom, az Inter és az Unione ötöséből kerülne majd ki a végső győztes, de a RAFC, az Építők a Gázgyár és az elmúlt években stabilan jól szereplő Voyage is szolgálhat akár kiugró meglepetéssel.

Ahogy megszokhattátok idén is minden héten megkérdezzük majd a csapatok szakvezetőit a mérkőzések előtt, most is ezt tettük. Jövő héten pedig elindul a BLSZ Totó is!

 


KISE - Voyage SE

2015.08.15 Szombat 11:00

kise hegyvidek 002

A kőbányaiak kerete jelentősen változott az elmúlt évihez képest, a legérzékenyebb veszteség számukra csapatkapitányuk, Nagy Róbert távozása, aki az új bajnokságban a Gázgyárt segíti. A Voyage-tól is voltak nagy távozók, Paholics Máté már a télen Budafokra igazolt, Benedek Tamás az Unione-t választotta, Bognár Imre pedig a Velencét. A narancssárgák is szinte új kerettel vágnak neki a bajnokságnak, amelynek meghatározó játékosa lehet a BVSC-ből igazolt Erdő-Lahner Tas, aki szabadrúgásaival biztos a BLSZ1-ben is gondokat fog okozni az ellenfél kapusainak.
Az idénynyitó esélyesének a vendégeket gondoljuk.

 

Kincses Béla (a KISE vezetőedzője): - Elég komoly átalakuláson mentünk át. A tavalyi keret fele távozott, egy teljesen új csapat alakult a régiekre építve, az újakkal kiegészülve. Lassan stabilizálódik a keretünk, 18-19 fő lesz a végleges létszámunk. Egy kis idő még kellett volna nekünk, de igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból, és már az első meccsen mindent megtenni a jó szereplés érdekében.

Farkas Sándor (a Voyage SE vezetőedzője): - A csapat kicserélődött, mindössze néhány játékos maradt a régi keretből. A felkészülésünk úgy érzem, hogy jól sikerült. A szándékainkról annyit mondanék, a Voyage-nál továbbra is, mint mindig az első hely a cél.

 



ASR Gázgyár – Fővárosi Vízművek SK

2015.08.15 Szombat 11:00

gazgyarbvsc

Az újonc Gázgyár a nyáron remekül erősítette meg amúgy sem gyenge keretét. A III. Kerületből igazolt Scheiber Bence nagy fogás, és vele érkezett még több kerületes, köztük a 2014-es BLSZ1-es bajnokcsapatban szintén meghatározó szerepet játszó Lóska Csaba. A KISE-s Nagy Róbert és az FFC volt támadójának, Balló Haroldnak leigazolása szintén jó választásnak tűnik. Az előző bajnokságban a kisesés ellen remekül harcoló Vízműveknél ennél jóval kisebb volt a mozgás. A találkozó favoritja jelenleg szerintünk a hazai csapat.

Metzger Tibor (az ASR Gázgyár vezetőedzője): - Feljutó csapatként a minimális célunk a bennmaradás, de azért azt gondolom, hogy mivel az igazolásaink jól sikerültek, így bizakodóbbak is lehetünk, persze minden a bajnokikon fog eldőlni.
Reménykedünk egy jó szereplésben, stabil BLSZI-es csapattá szeretnénk válni. Sikerült összeállnunk a bajnokság kezdetére.
A Vízműveket tiszteljük , de az első mérkőzésen hazai pályán győzelemre készülünk ellenük!

Schmél László (a Vízművek SK vezetőedzője): - Fiatalok érkeztek leginkább a csapathoz, mellettük Zubány Miki a Csepelből kölcsönből visszakerült a kapunkba. Csatárposzton vannak egyelőre problémáink. Újonc csapat ellen kezdünk, nyilván hazai pályán nagy lendülettel vágnak majd bele a bajnokságba. Nem számítok könnyű mérkőzésre, szeretnénk helytállni, hogy ez mire lesz elég, az majd szombaton derül ki.

 

Unione FC - 43. Sz. Épitők SK

2015.08.15 Szombat 11:00
unione epitokjo 001
Az Unione tavasszal az egyik legjobban teljesítő együttes volt, tizenöt mérkőzéséből tizenkettőt megnyert! Ez egy bajnok esetén is megsüvegelendő teljesítmény. Miután a csapatból nem távozott senki, viszont érkezett a Pénzügyőrben gyakran elképesztően jó produkcióval előrukkoló Hassan Aribi, valamint a Voyage korábbi gólzsákja Benedek Tamás, nehéz elképzelni, hogy nem a mezőny első felében lesz majd az Unione.
Az Építők is meggyőző játékot játszott már tavasszal, és a kerete a kék-fehéreknek is inkább erősödött a nyáron, hiányposztokra igazoltak, megyei I. osztályból illetve NBIII-ból is. Jövőre valószínűleg azok a csapatok, amelyek önbizalmat szeretnének gyűjteni, nem fogják edzőmérkőzésekre hívni az Építőket, ellenfeleik jókora verést kaptak a gyakorlásokon.
Az Unione – Építők jelenleg egy olyan párosítás, amelyen bármi megtörténhet.

Szabó András (Unione FC): - Jó csapat ellen készülünk, egy játszós brigádnak ismertük meg az Építőket. Egy jó mérkőzésre számítok, és szebben szeretnék kezdeni ezt a bajnokságot, mint az előzőt.

Dr. Hevesi Tamás (az Építők vezetőedzője): - A felkészülési meccseken jól játszott a csapat, szeretnénk a formánkat a bajnokságra is átmenteni. Egy év tapasztalatával felvértezve óvatos duhajként is azt mondom, hogy egy sokkal nyugodtabb évre számítok, mint az előző volt. Annak ellenére mondom ezt, hogy a sorsolásunk meglehetősen nehéz az elején, ugyanígy volt tavaly is. Remélem, hogy most jobban jövünk ki a dologból.
Fegyelmezett játékkal minimálisan egy pontra számítok az idénynyitón az Unione ellen. Négy hiányzónk van, de bízom a jó szereplésben.

 

RAFC – Ferencvárosi FC

2015.08.15 Szombat 16:30
ffc rafc 005
A RAFC az előző bajnokságban a végére jött bele, a hajráiig is sokszor jól játszottak, de a szerencse nem igazán pártolta a csapatot. Az új idényben akár meglepetést is okozhat a jó játékosállományú gárda, amely a nyáron az NB2-be is adott játékost, Balazsin András Rákosszentmihályról igazolt a Vácba!
Az FFC legjobb „igazolásának” Hevesi Tamás tűnik. A visszatérő vezetőedző garancia lehet a jó szereplésre. A zöld-fehérekhez több új játékos érkezett, erősebb ferencvárosi gárdával számolhatnak az ellenfelek, mint az elmúlt évben.

Vörös Péter ( a RAFC vezetőedzője): - A felkészülésünk úgy gondolom, hogy jól sikerült, amit terveztünk, azt elvégeztük. Sajnos meghatározó játékosaink távoztak, köztük Balazsin András. Erősítettünk is, az NBIII-as rutinnal rendelkező Polyák Balázs és Lukács Ádám is a segítségünkre lehet, mellettük még jöttek tehetséges fiatalok. A bajnoki rajton sok lesz a hiányzónk, eltiltások, nyaralások, sérülések miatt, de bizakodóan készülünk az FFC elleni meccsre.

Hevesi Tamás (az FFC vezetőedzője): - A munka szépen halad, az általam felvázolt elképzelések szerint, de nyilvánvalóan mi még nem vagyunk egy kész csapat. Két edzőmérkőzést játszottunk, nem is kellett egyelőre több. Az elsőhöz képest a másodikon már láttam visszaköszönni azokat a dolgokat, amiket szeretnék majd a későbbiekben is látni. Ha most 15 pontban nézzük, hogy hol tartunk abból a munkából, amit el szeretnénk végezni, hogy készek legyünk, akkor most tartunk kb. a hatodik pontnál. Az edzéslátogatottság magas szerencsére, ezzel nagyjából elégedett vagyok. Az igazolásainkról annyit, hogy bár nem volt nagy a merítési lehetőségünk, a kialakult keret alkalmas lesz arra a játékra, amit szeretnénk létrehozni. A hétvégén semmi extrát nem várok, játszunk egy jó mérkőzést, amin remélem, hogy le tudjuk győzni a RAFC-ot!

 

Budafoki LC – Szent Pál Akadémia

2015.08.15 Szombat 17:00
szpalbudafok 007
A Budafok is aktív volt a játékospiacon. Klimaj Kornél, a Békés megyei I. osztályban bajnokságot nyerő Kondorosból, Joszkin Márk az NBIII-ban tavaly remekül szereplő Újbudából, Korozmán Norbert a Csepelből, Várkonyi Zoltán a Biatorbágyból érkezett a csapathoz. Rajtuk kívül visszatért Budafokra Zorigt Temujin, aki külföldön tartózkodott az elmúlt félévben, és jelentős erősítés lehet a vállsérüléséből felépült Paholics Máté is. A távozók közül Fekete Máté a legjelentősebb veszteség.
A Szent Pálnál nem változott komolyabban a keret, de a BKV Előre utánpótlásából néhányan a Bátony utcába költöző csapatot választották. Az Akadémia új vezetőedzője pedig Gelei Károly lett!
A szombati találkozó esélyesének az elmúlt évben is élmezőnybe tartozó Budafokot tartjuk.

Schróth Lajos (a Budafoki LC vezetőedzője): - A céljaink nem változtak, jobb helyet szeretnénk elérni, mint tavaly. A dobogót mindenképpen megcélozzuk. A Pénzügyőr kikerült a bajnokságból, most van 6-7 egyforma erősségű csapat, az fogja megnyerni a bajnokságot, aki a rangadókat hozni tudja.
Az előkészületi mérkőzéseken jól szerepeltünk, készen várjuk rajtot. A Szent Pál egyelőre sötét ló nekünk most, nagyon komolyan vesszük a találkozót!

Gelei Károly (a Szent Pál Akadémia vezetőedzője): - Még egy két hét felkészülés ránk fért volna. Lassan állt össze a csapat, de panaszra nincs okom, rendesen edzettek a srácok. Egyelőre nem nagyon ismerem még az osztályt, saját stílusunkra, játékunkra szeretnénk figyelni.

 

Az Ikarus BSE - Műegyetemi FC, a Hegyvidék SE- THSE-Sashalom és az Inter CDF SE - Testvériség SE mérkőzés későbbi időpontban kerül megrendezésre.

 

Tags: BLSZ1
Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.