Lemondott az edző, aki mindent megtett a Budatétényért!

Írta: Pestifoci.hu

nagyteteny budateteny2014 003

Öhler László búcsúzott a 2014/15-ös BLSZ2-es bajnokságot kieső helyen záró Budatétény kispadjáról.

A vezetőedző az Inter elleni vereség után az öltőzőben jelentette be csapatának távozását, amit azzal indokolt, hogy nem lát esélyt változásra az egyesületnél.

„A pálya felújítása évek óta csak ígéret, zöldre festett betonon pedig megértem, és elfogadom, hogy 2015-ben már kevesen szeretnek edzeni, és futballozni.” –mondta a vezetőedző.

Öhler László 2011 telén lett a Budatétény edzője, és az akkor még BLSZ1-es csapatot úgy vette át, hogy 1 ponttal az utolsó helyen állt, akkor tavasszal egészen elképesztő bravúrt vitt véghez a gárda, 27 pontot szerzett és végül bennmaradt.
A tétényiek 2013-ban az átszervezés miatt kerültek le a BLSZ2-be, a 10. helyről 41 (!) szerzett ponttal.
Tavaly a 7. helyen zárt a budapesti másodosztályban a gárda, de a bajnokság végén többen távoztak a csapattól, és a játékosok pótlása nem ment zökkenőmentesen.

Ez az eredményre is rányomta a bélyegét, 6 ponttal zárta a 2014/15-ös bajnokság első felét a Budatétény.
A lehetetlennek tűnő helyzetben Öhler László megpróbált a csapathoz csábítani játékosokat, de az említett minősíthetetlen talajú pálya miatt nem sokan választották a kiesés elől menekülni szándékozó gárdát.
Néhányan azért igen, köztük az edző korábbi játékosa, Galántai Zsolt, aki tavasszal vezérré vált, és 10 gólt szerzett. A Budatétény a bajnokság második felében 20 pontot gyűjtött hozzá az említett 6-hoz, de végül ez csak a 14. helyre volt elég, a bennmaradásra nem!


A budatétényi pálya, avagy így múlik el a világ dicsősége:

budateteny07aug0001

 

"Pokorny József, Pogány (Budapest,1882. július 17. – Budapest, 1955. március 17.) válogatott labdarúgó, középcsatár. A Ferencváros első bajnoki gólkirálya volt. 1925-ben Budatétény városának adományozta telkét, ahol a kialakított sporttelepen 1925-ben megalakult a Budatétény SE. A sporttelep ma Pokorny József nevét viseli."  - wikipédia

 

2001. október 29. –mno.hu
„Labdarúgóünnepet tartottak tegnap a XXII. kerületben az önkormányzati tulajdonú Jókai utcai sporttelepen. A helyi képviselő-testület támogatásával felújított létesítményt a területet adományozó Pokorny Józsefről, Budapest egykori tanácsnokáról nevezték el, s a "keresztelő" után gyerekek vették birtokba a Budatétény SE felújított, műfüves szőnyegét.

A névátadási ünnepségen Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter és Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára mondott beszédet, Szabolcs Attila polgármester pedig átadta az ünnepi napon rendezett ifjúsági labdarúgó-emléktorna díját. Míg a gyermekek a kispályán küzdöttek, addig a nagypályán a Parlament SE vette fel a harcot a helyi képviselők és az öregfiúk csapatával.
A budatétényi egyesület 1925-ben alakult, amikor Pokorny József, a századforduló székesfővárosi tanácsnoka, az FTC válogatott labdarúgója a kerületnek adományozta a saját telkét, hogy ezen sportolhassanak a helyi fiatalok. A háború után azonban különböző telekkönyvi jóváírásokkal állami nagyvállalatok kaparintották meg a létesítményt.
A rendszerváltozásig a Mechanika és a Chinoin volt birtokon belül, majd az önkormányzat vásárolta meg a sporttelepet, amelyet a Budatétény SE néven egyesülő kerületi labdarúgóklubok foglalhattak el. Nemrégiben a kerület képviselő-testülete 110 millió forintot szavazott meg a létesítmény felújítására. A pénzből három hónap alatt egy ötvenszer száztíz és egy hússzor negyven méteres, műfüves pályát hoztak létre a területen. A megújult pályát az adományozó méltó elismeréseként nevezték el a Fradi egykori játékosáról.”

 

HAHÓ! 14 év telt el, a pálya elhasználódott! Így múlik el Budatétény dicsősége?

Az ékszerdoboz kopott katonaláda marad?

Tags: Budatétény
Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.