A KISE a Szent Pál ellen tért vissza a győztes útra!

Írta: Mészáros T. Tamás fotó: Grósz István

kiseszp2

Tavaly még a BLSZ II. osztályban próbálta keseríteni egymást a két csapat, most azonban a BLSZ I-ben kellett megmutatniuk – immáron másodszor – hogy melyikük a jobb. Ősszel hazai pályán sima, 3-0-s vereséget szenvedett a Szent Pál, most azonban reménykedtek és fogadkoztak, hogy a sérülésektől megtizedelt kőbányaiak ellen képesek lesznek a meglepetésre.

KISE – Szent Pál Akadémia FC 2-0 (1-0)

BLSZ I. osztály, 23. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT

 

Az első percek ismerkedéssel teltek, komolyabb helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani a másik kapuja előtt. Ahogy haladt előre az idő, úgy élénkült meg egyre jobban a meccs. Leginkább a középpályán dúlt nagy harc a labdáért, sok volt az apróbb szabálytalanság. A KISE leginkább szögletekkel és távoli lövésekkel operált, de Havasi Zsolt és Vincze Szabolcs lövése is elkerülte a kaput. Az első komolyabb lehetőség is a hazaiak előtt adódott, egy szöglet után Blaschek Krisztián pörgetését védte Szén László. Röviddel ezután a vendégcsapat került mezőnyfölénybe, egyre többet birtokolták a labdát s próbáltak rövid passzos játékkal kapura törni. A szemmel láthatóan megzavarodott kőbányaiak egyre több hibát vétettek középen és hátul, de a Szent Pálosok képtelenek voltak igazi gólhelyzetet teremteni. A 29. percben ígéretes helyről, 20 méterről végezhetett el szabadrúgást a vendégcsapat, Grósz Szilárd azonban fölé tekert. A 31. percben Jarencsi László, a hazaiak kapusa találta el rosszul a labdát, ami Cornides Andráshoz került 30 méterre a kaputól. A támadó egy átvétel után kapura emelt, de a portás még időben visszaért. A 33. percben Lengyel Máté futott el a jobb oldalon, bent többen is érkeztek üresen, de beadása nem talált embert. Az ellentámadásból Nagy Róbert parádés indításával lépett ki Helmes István, a szélső betört a 16-oson belülre, elhúzta a labdát a kilépő Szén László mellett, ám az érkező Horváth András hátulról elkaszálta. A labda továbbgurult a támadást a másik oldalon kísérő Vincze Szabolcs felé, aki köszönte szépen azt és az üres kapuba passzolt, négy méterről, 1-0. A gól megfogta a vendégeket, míg a KISE megnyugodott, több említésre méltó esemény nem is történt a hátralévő időben.

kiseszp

A második játékrészt jobban kezdte a Szent Pál, feljebb tolták a védekezésüket és próbáltak minél előbb labdát szerezni. A hazaiak visszahúzódtak, s két gyors szélsőjükben bíztak. A 49. percben közel járt az egyenlítéshez a vendégcsapat, mikor is egy jobb oldali beadás után a felpattanó labdát Tóth József estében nem találta el az ötösön. Az 55. percben jó helyről, 23 méterről megítélt szabadrúgás után Cornides Krisztián lőtt fölé-mellé. A 61. percben Vincze Szabolcs ugrott meg a jobb oldalon, egyedül tört kapura, ám az utolsó pillanatban a visszaérkező Szabó Dávid mentett előle. A 64. percben a baloldalon vezetett támadást a hazai együttes, a beadás után ismételten Szabó Dávid mentett óriásit, pedig Helmes István lába már lövésre lendült. Olybá tűnt, hogy bármikor egyenlíthetnek a vendégek, de minden egyes KISE kontrában szintén ott volt a gól lehetősége. A 77. percben nagy egyenlítési lehetőség maradt ki, Horváth András beadása után Cornides Krisztián senkitől sem zavartatva 6 méterről Jarencsi László lábába lőtt. És ha ez még nem volt elég, a vendégek hite pár perccel később végleg elfogyott ezen a napon. A 83. percben egy elkésett becsúszás után megítélt szabadrúgást Nagy Róbert tökéletesen tekert kapura, Szén Lászlónak esélye sem volt a hárításra, 2-0.

 

A sok sérült és hiányzó ellenére a hazaiak fejben jobban koncentráltak s helyzeteikkel is jobban sáfárkodtak, míg a vendégek a legnagyobb lehetőséget is képesek voltak kihagyni, így nem is lehetett más az eredmény. Pedig több volt ebben a meccsben számukra, de amíg a gólszerzéssel hadilábon állnak, addig nem sok babér terem nekik az első osztályban. Ahhoz, hogy tagságukat a következő évre is megtartsák, sokkal nagyobb hittel és önbizalommal kell pályára lépniük. A KISE a bajnokság végén – bármi is történik a hátralévő fordulókban – joggal lehet majd büszke a szezonban nyújtott teljesítményére, újoncként.

 

A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Nagy Róbert lett.

kisenagyrobert
A KISE irányítója csapatkapitányhoz méltó, érett, jó és magabiztos játékkal rukkolt elő szombat délután, gólja pedig élményszámba ment.

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.