Ez az Inter jobb, mint a BLSZ1-es volt!

Írta: Pestifoci.hu

 szac-inter 006

Az eddigi 3 forduló alapján bátran állíthatjuk, hogy a BLSZ2-es bajnokság legfőbb esélyese az Inter CDF SE. Dr. Agonglo Joel Geraldo csapata, egy osztályt lejjebb lépve, nem meggyengült, hanem erősebb lett.
A védelembe, a középpályára és a támadósorba is érkezett a nyáron hozzájuk jelentős erősítés, a hétvégén a rutinos SZAC sem tudta megállítani őket.

 

1908 SZAC KSE – Inter CDF SE 2-4
BLSZ2. 3. forduló

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT!

szac-inter 005

 

Már a 10. percben megszerezte a vezetést az Inter a SZAC otthonában. Zome Louis tört be jobbról a 16-oson belülre, majd 13 méterről elrúgta Simon Gábor kapus mellett a labdát. 0-1
A nagyobb sebességen pörgő vendégek mezőnyfölényben játszottak, a pestszentlőrincieknek a labda megtartása is gondot okozott ellenfele térfelén.
A félidő közepére kezdtek kicsit magukhoz térni a hazaiak, igaz helyzetekig nem jutottak.
A 30. percben mégis összejött az egyenlítés, egy jó helyről kiharcolt szabadrúgást Gálvölgyi István lőtt a hálóba. 1-1

 

 

A félidőig az eredmény nem változott, csapatával egyik edző sem volt elégedett.

 


A vendégek öltözője Dr. Agonglo Joel Geraldo hangjától úgy zengett, hogy azt még Kispesten is hallották.
A vezetőedző dorgálása sikert hozott, mert ellenfele bealvását kihasználva, még szinte meg sem kezdődött a második félidő és ismét vezetett az Inter.
Queson robogott el a jobb szélen, elrúgta Simon kapus mellett a labdát, amely lehet, hogy mellé ment volna, de belül két Inter-támadó is érkezett, végül Mandela passzolta be 2 méterről az üres kapuba. 1-2
A 60. percben Zome Louis tört be a tizenhatoson belülre, lerázta védőjét, majd 13 méterről lőtt, Simon Gábor bravúrral védett. Óriási helyzet volt.

A 77. percben Queson bemutatója következett. Jobbról tört be a tizenhatoson belülre, ahol két védőn is átjutott, egy kötényt is kiosztva, majd 12 méterről a hálóba lőtt. 1-3
A 80. percben Szabó László lökte meg a labdát birtokló Inter-játékost feleslegesen, amiért megkapta a második sárga lapját is, így 10 emberrel maradt a SZAC.

A 83. percben az emberhátrány ellenére is közelebb tudtak zárkózni a hazaiak, Fábián szabadrúgása után a Skadráról kipattanó labdát Csemer Elemér lőtte volt csapata kapujába. 2-3

 

A végeredményt Zome Louis állította be, középen egyedül tört kapura két szentlőrinci védő között, majd 13 méterről elrúgta  az elvetödő Simon kapus mellett a labdát. 2-4

 

 

A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 6

A vendégek meggyőzően futballoztak, és bár az első 3 forduló alatt eddig a SZAC állt a legközelebb ahhoz, hogy megállítsa az Intert, erre Maráczi János csapatának sem volt ezen a napon igazán esélye.
Szép gólokat, és küzdelmes meccset láthattak a kilátogatók.

 

A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Lunzitisa Queson lett.

szac-inter 018

Látszik rajta, hogy két osztállyal feljebb is lazán megállná a helyét. Gyors, labdabiztos, pontos volt ezen a napon is. A gólja és a gólpassza is élményszámba ment.

 

szac-inter 014

Maráczi János (az 1908 SZAC KSE vezetőedzője): - Az eredmény várható volt, jobb volt az ellenfelünk. Megtettük, amit megtehettünk a jelenlegi állapotunkban. Reméljük, hogy az elkövetkező mérkőzéseken jobb játékkal győzelmeket fogunk aratni.

 

szac-inter 012
Dr. Agonglo Joel Geraldo (az Inter CDF SE vezetőedzője): - Jó mérkőzést játszottunk, egy jó csapat ellen. Tudtuk, hogy ellenfelünk veszélyes a pontrúgásokból, sajnos ebből kaptunk két gólt. A befejezéseknél nem mindig koncentráltunk eléggé, de összességében jól játszottunk.

 

 

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.