Átadták az új pesthidegkúti sportcentrumot

Írta: MTI

hidegkut 019

 

Az ünnepségen Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere felidézte, hogy a területen 1975 óta sportolnak a helyiek. Szavai szerint elődje koncepciójában lakópark szerepelt, amikor azonban 8 éve polgármester lett, az ott élők véleményét kikérve a sportcentrum megvalósítása mellett döntöttek. A cél olyan több funkciós sporttér kialakítása volt, amely a következő 40-50 évben biztosítja a pesthidegkúti városrészben élő 17 ezer ember sportolását.

Az első ütemben egy futballközpont és a kiszolgáló épületek épültek fel, a nagyméretű műfüves pálya NB III-as mérkőzésekre is alkalmas, a három kispálya közül kettő pedig befedhető, így téli sportolásra is megfelelő - ismertette Láng Zsolt.
A polgármester elmondta: jövő héten elkészül a kapcsolódó közösségi tér is, ahol futópálya létesült, szabadtéri fitneszgépeket helyeztek el, és pétanque pályát alakítottak ki. Két hét múlva pedig a négy teniszpálya is kész lesz.
A kerület vezetője arról is beszámolt, hogy a beruházás mintegy félmilliárd forintba került, amelyet az önkormányzat saját forrásból és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pályázatán nyert forrásból fedezett.
Mészöly Kálmán, az MLSZ nagykövete elmondta: mintegy 200-220 pályát adtak át eddig, értékelése szerint "már csak a labdarúgásnak kellene ezek mellé felfejlődnie".

Apjok Gergely, az 1923-ban alapított Hidegkúti Sport Club elnökségi tagja köszönetet mondott a fejlesztésért és egy-egy mezt adott át Láng Zsoltnak, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek.
A sportcentrumot futóversennyel, focimeccsekkel nyitották meg.

{besps}meccsek/hidegkutavatas{/besps}

 

 

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.