A Turába igazolt a korábbi BLSZ2-es gólkirály

Írta: Pestifoci.hu

tesikelenbk 001

A Pest megyei I. osztály élcsapatához, a Tura VSK-hoz igazolt Tóth Attila, akinek két év alatt ez a harmadik átigazolása. A támadó 2013-ban hívta fel először magára a figyelmet, amikor a Testvériséggel BLSZ2-es bajnoki címet szerzett, emellett pedig úgy lett a bajnokság társgólkirálya, hogy mindössze a tavaszi szezonban játszott.

Az év nyarán le is igazolta az NB3-as Putnok, ahol azonban nem találta meg számításait, így 2014 telén visszatért a zöld-fehérekhez, akikkel megnyerte a Budapest Kupát. Bár a döntőben nem játszhatott sérülés miatt, a menetelésnek fontos szereplője volt, hiszen a negyeddöntőben betalált a III. Kerület hálójába, és a Kelen elleni elődöntőben csereként beállva duplázott.

A Turában remek támadók közé kerül a játékos. Az elmúlt évadban a Pest megyei I. osztály gólkirályát és társbérletben második legjobb góllövőjét is a Tura adta. Less Krisztián 25 gólt lőtt, Less Tamás pedig 22 alkalommal talált az ellenfelek hálójába.

 

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.