Esélyek és remények! Folytatódik a BLSZ3. és a BLSZ4. is!

Írta: Pestifoci.hu

zugloikinizsi-bvsc-2013-04-05 028

A hétvégén már minden osztályban folytatódik a bajnokság, vannak csoportok, ahol egyértelműbbnek látszik a helyzet, van ahol teljesen kiszámíthatatlan, hogy hogyan alakulnak majd a dolgok.

Egy a lényeg végre indul a foci, legkésőbb júniusban pedig eldől, hogy kik ünnepelhetik majd a feljutást.

BLSZ3.

 

A BLSZ3-ból az első helyezett csapatok jutnak fel a BLSZ2-be és alapesetben a csoportok utolsó 3 helyezettje esik ki a BLSZ4-be.

 

1. csoport

csepgolsor-ac-zrinyi 008
Az 1. csoport legfőbb esélyese a Csep-Gól Soroksár magabiztosan vezeti a bajnokságot.
5 pontos előnye nem tűnik soknak a Szent Pál Akadémia II. csapata előtt, de az nem véletlen, hogy a nyáron továbberősített Soroksár az ősszel mindössze egy vereséget szenvedett el.
A sikert a Közgáz könyvelte el ellenük a 2. fordulóból novemberre halaszott meccsen, és ezzel megakadályozta Hajdu Imrééket a száz százalékos ősz elérésében.
Egy biztos a tavasszal minden csapatnak eggyel kevesebb esélye lesz a pontvesztésre, mert a Zrínyi visszalépett a bajnokságtól.
Ez a tabella jelenlegi állásának konzerválásához járul hozzá. A már említett Szent Pál Akadémia tehát az egyetlen esélyes még a feljutást jelentő első hely elérésére, de nekik maguk mögé is kell figyelni.
A Merkapt és az Inter 04 is a dobogó minél magasabb fokán szeretne állni.
A három biztos kieső hely elkerüléséért jelenleg legtöbbet a Hunicornnak, a Kormányőrnek és a Lánchíd csapatának kell tenni. Itt a tavasz és a megújulás lehetősége!

 

A góllövőlista élcsoportja:

Horváth Géza (CSEP-GÓL SOROKSÁR) 20 gól
Galamb Péter (HUNICORN SE) 14 gól
Bódi István (MERKAPT SE) 14 gól

 

2. csoport

pestszentimre-sk-chinoin-sc-20130303-10

A 2. csoportban jóval bonyolultabbnak tűnik a helyzet, négy csapat is 3 ponton belül van az első négy helyen. Aki megmondja, hogy ki lesz a bajnok, az azonnal adjon fel egy lottót is a 3 milliárdért.
Többek között azért is kusza a helyzet, mert szinte az összes csapat képes arra, hogy meglepetéseket okozzon az élen állóknak. Már a sorsolásnál látszódott, hogy ez a bajnokság nagyon kiegyenlítetten jóra sikerült. Nem is okoznak csalódást a csapatok.
Azért a Chinoin 13 meccsen szerzett 52 gólja megér egy csettintést, kíváncsian várjuk, hogy a bajnokság végére elérik-e a 100 találatot, ami nem kis teljesítmény lenne.
A II. Kerület egy pontra van tőlük, április végi közös meccsük nem lesz piskóta az előre látható, mint ahogy az előző sem volt az.
Az ESMTK második csapata, ha nem úgy folytatja a tavasszal, mint azt a 2012/13-as bajnokságban tette, amikor viszonylag kedvező pozícióból végül a 9. helyre csúszott vissza, akkor komoly esélyekkel bír.
A 33. FC van jelenleg a legkedvezőtlenebb pozícióban a négy bajnokesélyes közül, de ez akár már az első tavaszi fordulóban megváltozhat.
A 13 mérkőzésen 62 gólt kapó ABE SE-nek nagyon nagy változáson kell átesnie, hogy elkerülje a kiesést, mint ahogy jelenleg a Budatétény II. és a Prókátor sincs könnyű helyzetben.

 

A góllövőlista élcsoportja:

Járóka László(ESMTK II.) 14 gól
Nagy Gábor (CHINOIN SC) 12 gól
Horváth Balázs (CSHC 94 FC) 12 gól
Ribényi Máté (`33` FC) 11 gól
Kozma Zoltán Csaba (KISPEST SE) 10 gól

 

3. csoport

ujpestihaladas

A 3. csoport szépen megcsonkult a tavaszra, a Respect és a Budakeszi LA is visszalépett a bajnokságtól, így kettővel kevesebb meccset fognak játszani a csapatok.
11 mérkőzés maradt tehát arra, hogy eldőljön, hogy ki lesz a bajnok és egyben az egyetlen feljutó.
Az is előfordulhat, hogy ez egy meccsen fog eldőlni, méghozzá az április 6-i Újpesti Haladás - BVSC találkozón.
Reális esélye az első helyre mi úgy gondoljuk, -nem leírva a szépen szereplő Testvériség II és MTK Baráti Kör csapatát- ennek a két társaságnak van.
Egy biztos a végső sikerhez - akárkié is lesz az arany- valószínűleg közel száz százalékos tavaszt kell produkálni az erre pályázónak.
A Respect félidőben búcsúzott tehát a bajnokságból, rossz pozíciója miatt valószínűleg amúgy is kiesett volna. A másik két kieső helyen jelenleg a Káposztásmegyer és a Vizafogó áll, de itt óriási verseny várható, hiszen egyáltalán nincsenek leszakadva a tabella második felében állóktól.

 

A góllövőlista élcsoportja:

Pósa Dániel (ÚJPESTI HALADÁS) 14
Érsek Tamás (MTK BARÁTI KÖR) 13
Buják József (PIRAMIS SE) 12
Somogyi Tibor (BUDAKESZI LA) 11
Gurbán György (FUTBALFÉRIA SC) 10

 

BLSZ4.

 

A BLSZ4-ből az első két helyen végző csapatok illetve a négy BLSZ4-es bajnokság legjobb 3. helyezettje jut fel a BLSZ3-ba.

 

1. csoport

 

A Duplo ellenállhatatlan volt az ősszel, magabiztosan vezeti a bajnokságot, hatalmas változás kéne, hogy bekövetkezzen a szereplésükbe, ahhoz, hogy ne jussanak fel, hogy ne legyenek bajnokok.
Legnagyobb vetélytársuknak az FC Pifu számít, de a lemaradása a jelenleg második helyen álló csapatnak is jelentős.
Mögöttük nagy a tömörülés, a legelőkelőbb helyen álló Flotta visszalépett a bajnokságtól, így kiszállt ebből a küzdelemből. A Gamma, Rúg-6, BMC hármas valamelyikének így megnőttek az esélyei arra, hogy minimum a dobogóra odaérjen.

 

A góllövőlista élcsoportja:

Balogh Máté (FLOTTA 2001 SE) 29 gól
Végvári László (DUPLO FC) 28 gól
Beer György (BMC) 17 gól
Cservák György (RÚG-6 FC) 17 gól

 

2. csoport

 

Az ősz a Skorpió és a Polgári versenyfutását hozta, végül mindketten 34 ponttal zárták a bajnokság első felét. Nem lenne meglepetés, ha végül ez a két csapat zárna a feljutó helyeken.
A dobogó 3. fokára a legnagyobb esélye jelenleg az Erzsébet SK-nak és az utolsó pillanatokban benevezett MAC-Grund csapatának van.


A góllövőlista élcsoportja:

Pergel Péter (1.FC SKORPIÓ) 15 gól
Nagy János (1.FC SKORPIÓ) 14 gól
Osman Abdalla (MAHATMA GANDI) 13 gól
Hangonyi István (BUDAPESTI POLGÁRI SC) 12 gól
Keresztessy Tibor (NIMRÓD SE) 12 gól
Bajusz Endre (BUDAPESTI POLGÁRI SC) 12 gól

 

3. csoport

 

A bajnokságot magabiztosan vezeti az újonc Royal ASE, első BLSZ-s évében óriási esélye van a bajnoki címre a remek játékosokból álló csapatnak.
A dobogó másik két fokán két olyan csapat áll, amelyik már az előző évadban is remekül szerepelt. Az Angyalföldi RKSE mögött szorosan a Zuglói Kinizsi áll, nyomukban pedig egy csipetnyit lemaradva az Erdért SE.
A Royal ASE aranyérmén nem lepődnénk meg, de a másik feljutó kiléte teljesen nyitott kérdés egyelőre.

 

A góllövőlista élcsoportja:

Bagó József (HERCULES SE) 14 gól
Nonn Richárd (BRSC) 12 gól
Csákits Bence (HUNREAL FC) 11 gól
Tiba Roland (ROYAL ASE) 11 gól

 

4. csoport

 

BLSZ4-es tartalékbajnokság 'A' csoportját a Nagytétény vezeti a MAFC és a Pestszentimre előtt, ennek a három csapatnak van jelenleg reális esélye, hogy az első helyen zárja az alapszakaszt.
A 'B' csoportot a száz százalékos Pénzügyőr vezeti.
A BLSZ4/4-ben rájátszásra kerül majd sor.

 

Tags: BLSZ3 | BLSZ4
Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.