Ezt egy életen át kell játszani! Boldizsár Imrével beszélgettünk!

Írta: Pestifoci.hu

   A Csillaghegyi MTE elnökével, edzőjével, Boldizsár Imrével beszélgettünk. Honlapunk régi hiányossága volt ez az interjú.
Pótlására jobb alkalmat nem is találhattunk, mint a Csillaghegy által életre hívott és már negyedszerre megrendezésre kerülő Téli Nagypályás Torna!
Boldizsár Imrével beszélgettünk, aki 34 éve dolgozik az amatőr labdarúgásban, az amatőr labdarúgásért, munkáját számos kitűntetéssel díjazták már, az interjúban mégsem ezekről beszél majd, mint legfőbb dicsőség.

 

A házigazda az első mérkőzését 3:1-re megnyerte a tornán az Újpesti Haladás ellen, a mester mégsem volt teljesen elégedett…

 

- Gratulálok, hogy győzelemmel kezdték az évet, mi a véleménye az esztendő első meccséről?

 

 - Amit az öltözőben kértem – figyelembe véve azt, hogy egy hónap szünet volt – abból azért keveset láttam megvalósulni. Erre nem mentség az, hogy négy hete nem játszottak a fiúk, mert ennyit nem szabad felejteni ebből a játékból. Az eredmény nem volt fontos, persze minden meccsen nyerni akar az ember, de nem ez volt az elsődleges cél.
A játék, és azon játékelemek felidézése lett volna a fontos, amik az őszi szezonban a vége felé már működtek.
Öröm volt viszont, hogy négy 16 éves fiú lépett pályára csapatunkban, akik helyenként meg is mutatták oroszlánkörmeiket, ha a gátlásaikat levetkőzik, akkor feltételezem, hogy még magasabb szinten is játszhatnak majd közülük néhányan.

 

 - Ez már a negyedik Téli Nagypályás Torna. Volt már, hogy ilyen jó időben kezdődött?

 

 - Ennyire jó idő még nem volt. Süt a nap, úgy ahogy átjön a felhők között. Igazi tavaszi időjárás van. Egy kicsit aggódok, hogy március körül bejön a hó, aminek nagyon nem örülnék.
Most viszont boldog vagyok, hogy ilyen jó kis fociidőben zajlik a torna.

 

- Ma már rutinból megy a szervezés, a rendezés?

 

 - Rendkívül aprólékos munka, hogy egy ilyen tornán minden a helyén legyen, hogy minden percnyi pontosan működjön. Mindig akadnak nehézségek, azért most már igen, meg van a rutinunk, de persze mindig bejöhetnek olyan dolgok, amire nem számítunk, amiket azonnal kell rendeznünk. Nincsen olyan, hogy hátradőlhetünk és megy minden magától, ahol ennyi csapat vesz részt – és a létszámnak nagyon örülök – előfordulhatnak akadályok.

 

   Az első tornán még csak 12 csapat vett részt, ez már azért megduplázódott. Hallom most már, hogy más megyék is fontolóra veszik a hasonló téli szünetet áthidaló tornák szervezését.
Többen mondják azt, hogy ez egy jó dolog és ennek örülök, hátha ezzel is egy kicsit növeljük a magyar labdarúgás nívóját amatőr szinten.

 

   Azért lehet most is látni, hogy milyen nagy kedvvel játszanak a fiúk, nézők is vannak már, a pénteki nyitó meccsen is elég sokan megjelentek.
Azt gondolom, hogy amatőr szinten a nézőknek is hiányzik már a foci, és ők is örülnek, hogy téli álom helyett átszurkolhatják ezt az időszakot.

 

- Ha már Önnel beszélgetek, azt hiszem kár lenne csak erről az egyébként tényleg fantasztikus tornáról beszélni.
34 éve dolgozik az amatőr futballban, a csillaghegyi futball összeforrott a nevével.
Hogyan indult és mik voltak az első tanulságai a hosszú karrierjének?

 

 - Mielőtt elkezdtem dolgozni Csillaghegyen a III. Kerületi TTVE –nél voltam utánpótlásedző, ahol nagyon jó játékosoknak lehettem edzője.
Ehhez képest szoknom kellett az amatőr szintet. Először furcsa volt. Hiszen ez egy teljesen másfajta munkát igényel. Meg kellett tanulni, hogy nincs mindig egységes edzés. Figyelembe kellett venni, hogy ki milyen munkakörben van, honnan jön, ülő vagy fizikai munkát végez.
Más jellegű munkát kellett elvégeztetni edzésen is, hiszen ehhez igazodni kellett, azt is el kellett fogadni, ha esetleg valakik nem tudnak jönni a tréningre. Sok-sok olyannal kellett szembesülni, ami az amatőr futball sajátja.

 

Miután ezt nagyon nehezen tudtam elfogadni, mindig arra törekedtem, hogy olyan játékosokat igazoljak lehetőleg, akik legalább annyira szeretik a futballt, mint én, akik tudnak erre munkájuk mellett áldozni is, és nem csak szóban, hanem cselekedeteikben is.
Azt gondolom, hogy itt fontos, hogy a játékosok egymással barátságban legyenek, szeressenek egymással lenni, hogy jól érezzék magukat.
Csomó olyan dologra kell figyelni, amire máshol nem, mert ott ebből él és pont.
Soha nem voltam híve annak, hogy parancsszóval adjak ki feladatot, hanem megpróbáltam mindent megmagyarázni, mit mért akarok, hogy az miért jó az adott játékosnak, a csapatnak.
Sok dologra oda kell figyelni, mert azért itt nagyon könnyen ott hagyják az embert, ha nem érzi jól magát valaki.

 

 - Sokat változott amatőr szinten is a labdarúgás az elmúlt három évtizedben. Mi az, ami a leglátványosabb?

 

  -  30 évvel ezelőtt jobb játékosok voltak a Blaszban, képzettebbek voltak, és fájó szívvel mondom, de jobban szerették a futballt. Ez nem nosztalgia, amiről most beszélek, hanem tény.
Akkoriban voltak báziscégek, amelyeknél próbáltak jó játékosokat igazolni, akiből nem lett minimum NB3-as játékos, lehetett egy jó negyedosztályú futballista.Nagyon sok csapat volt akkor. A rendszerváltáskor ez nagyon megváltozott,  gyárak, munkahelyek szűntek meg. Megszűnt a szponzoráció. Azelőtt a csapatok munkát tudtak biztosítani a játékosoknak.

   

 Igazából nem ez az oka annak, hogy képzetlenebbek a játékosok, hanem csökkent a létszám, a futballozók száma. Ez a valóság.
Kevesen rúgják a labdát a grundokon, amiket kiépítettek. Heti öt edzéssel nem lehet megtanulni, futballozni. Évtizedekkel ezelőtt is még reggeltől estig fociztak a gyerekek, 4-5 órát foglalkoztak a labdával, nem feltétlenül az edzésen tanultak meg focizni.

Ez megváltozott.

 

 - A játékosok és az egyesületek viszonya hogyan változott?

 

  - Tudomásul kell venni, hogy alapjában megváltozott az amatőr labdarúgás, az egyesületek kezdenek egyfajta szolgáltatókká válni. Vannak, ahol elég magas tagdíjakat szednek. Mi Óbudán próbálunk segíteni olyan a szegényebb családoknak utánpótlás és felnőtt szinten is, akiknek tagjai 8000-10000 Ft-os tagdíjakat már nem fizetnének.
 
   Ha egy játékos szolgáltatóként gondol a csapatára, értve ezt úgy, hogy ő befizette a tagdíjat, és ezért ő elvár dolgokat, cserébe viszont, ha kedve van játszik, nincs kedve nem, ha jó kedve van, oda teszi magát, ha rossz, akkor nem, akkor pont a sava borsa megy el a játéknak, a lelkesedés. Az, amiért érdemes volt BLSZ-s meccsekre járni, ami miatt sokszor összehasonlíthatatlanul izgalmasabb csaták alakultak ki, mint néha az NB1-ben.
Itt mindig küzdelem volt, ütközések voltak, érzelemdús mérkőzések voltak.
Kezd ez múlni, kezd itt fehérkesztyűssé válni a futball.

 

  - Egy csapatnál nagyon fontos a rend és a fegyelem. Az öltözők is változnak? 

 

 - Vigyázni kell arra, hogy ne kanászodjon el az öltöző.
Megtörtént nálunk jó pár évvel ezelőtt, hogy bejött egy ifjú titán a csapathelységbe. Hiába volt kiírva egy játékosunk neve is az öltöző egyik helyére, ráadásul történetesen egy NB1-et is megjárt futballistáé, fogta magát és odaköltözött.
Nem sokkal később megérkezett a játékosunk, kíváncsi voltam, hogy mi fog történni.
Nem sok minden, eggyel odébb öltözött át. Fölálltam, levettem a fiatal labdarúgónk cuccát és betettem az öltöző közepére.
Amikor edzés után bementünk, teljesen ki volt kelve magából, hogy ez történt vele.
Akkor elmagyaráztam neki, hogy mi az a csapathierarchia, mik azok, amikre érdemes odafigyelni.
Mert nagyon fontos itt is, mint ahogy az életben is, hogy tiszteljük a másik embert, hogy odafigyeljünk a másikra.

 

    Az idősebb játékosok a futball mellett sok (látszólag) apróságot mondanak el és mondtak el a fiataljainknak.
Például nem egyszer akadt olyan, hogy azt is el kellett mondani, hogy a cipőjüket tisztítsák, hogy ne tegyék el sárosan a táskába.
Azért amikor látja egy ilyen szempontból renitens játékos, hogy az idősebb labdarúgó hogyan bánik a cipőjével, akkor azért ő is elgondolkodik, hogy valamit nem jól tesz.

Volt, hogy azt is el kellett mondani, hogy mezt nem dobunk a földre, nem lépünk rá, azon egy egyesületnek a címere van, amiért is futballozunk.

Szóval sok-sok apróság van, amit máig be kell tartani, be kell tartatni, azért, hogy egy társaság igazi nagybetűs csapatként működjön, hogy arról ez kisugározzon!

 

  - Azt tudjuk, hogy akik elkezdik tanulni ezt a játékot, azok közül kevesen válnak profi labdarúgókká…
Miért érdemes egy szülőnek mégis levinni a gyermekét focizni egy egyesületbe?

 

  - Sokszor elmondtam már sok szülőnek, hogy az a gyermek, aki hétről-hétre versenyszerűen sportol, futballozik, az minden egyes alkalommal, amikor szerelésbe öltözik, akkor megmérettetik.
Itt nem lehet sumákolni… Itt minden héten vizsgázik a gyermek… És ez az életében is segíteni fogja.
Én is nagyon sok mindent kaptam a sporttól. Megtanultam felállni!
Bele kell gondolni abba, hogy egy sportolónak, hányszor kell megtanulnia legyőznie önmagát, mert megállni nem lehet, akkor sem, ha már fogytán az erő, ha bánat ér, mindig túl kell lendülni a játékosnak magáért, a csapatáért. A sportoló megtanul akkor is felállni, ha kis vagy épp nagy vereségen kell átlendülni, vagy egy hullámvölgyön.

  Megismeri a gyerek önmagát, megtanulja helyén kezelni a sikert és a sikertelenséget, megtanulja azt, hogy a sikertelenségből fel lehet újból állni, és erre az életben nagyon nagy szükség van. 

 

  Sokan vannak, akik ezt nem tanulják meg és elbuknak, vagy maguk előtt görgetik az akadályokat, nem pedig átugorják.

Emellett fontos még az egészség, ha sportol valaki gyerekkorától, akkor rengeteg betegséget elkerülhet.
Ez hab a tortán! Emberek lesznek! Férfiak lesznek! Azért egyre több olyat is hallani, hogy a lányok arra panaszkodnak, hogy nincsenek pasik, nincsenek férfiak. A sportolókról biztos, hogy nem gondolkodnak így.
Ezt egyre többen fogják felismerni, hogy a szükségesnél több szórakozás ne legyen, a mozgásra, a sportra időt kell szakítani.

 

 - Az Ön életét mindig meghatározta a futball. Gondolt már valamikor arra, hogy abbahagyja a labdarúgással kapcsolatos munkáját, hogy nem lesz többé sem elnök, sem edző…

 

 - Az egészségi állapotom miatt már réges-régen abba kellett volna hagyni. Mondják ezt az orvosok… De én úgy gondolom, hogy otthon ülni és búslakodni, hogy mi van még hátra és, hogy lesz, annál sokkal jobb ez, hogy itt vagyok a pályán. Sokkal jobb itt, nyesegetni a vadhajtásokat, és elsősorban embereket nevelni, és, ha még sportoló is lesz belőlük, az nekem egy külön öröm.
Sokat ad nekem máig a labdarúgás.
Néha-néha olyan visszajelzések jönnek, amik nagyon jól esnek. Jó példa erre, hogy egy volt játékosom lehozta az unokáját, hogy faragjunk belőle jó embert! Ennél csodálatosabb visszajelzés nekem nem kell.

Van egy közelmúltbeli eset is:
Szilveszterkor felhívott egy edzőkollégám, és olyan szép dolgokat mondott nekem, hogy teljesen meghatódtam, mondtam is neki, hogy ne hülyéskedjen, ez nem lehetek mind én.
Azt válaszolta, hidd el, hogy ezt megérdemled…
Ebből azt a következtetést vonom le, hogy ameddig ki tudok jönni a pályára, amíg még hasznosat tudok tenni, addig ezt megteszem, aztán majd az élet remélem, visszaigazolja azt, hogy megpróbáltam jól végezni a dolgaimat!

 

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.