Vatai Attila : - Mindig győzni akarok!

Írta: Pestifoci.hu

A 2. helyen zárta a 2013/14-es BLSZ1. őszi szezonját a Pénzügyőr SE csapata.

A zöld-fehérek mérkőzéseik nagyobbik részét nagy gólaránnyal nyerték. Jelenleg 3 pont a hátrányuk a listavezető Kerület mögött, tehát reális esélyük van még akár a bajnoki címre is.

A remekül szereplő csapat edzőjét, Vatai Attilát kérdeztük.

 

 

Gyakorlatilag zökkenőmentes átalakítást vittél véghez a kereten. Több játékos érkezett és távozott a nyáron.

Menyire volt ez nehéz feladat, mennyire vagy elégedett az igazolásaitokkal, a keret átalakításával?

 

- Nem volt egyszerű a helyzetünk, hiszen valóban sokan távoztak de szerencsére nagyon sokan is érkeztek. Elsősorban a saját utánpótlásunkra támaszkodhattunk, de más csapatokból is értékes játékosokat igazoltunk, akikben láttuk a lehetőséget. Új szakosztályvezetőnkkel Dr. Demeter Tamás ezredessel egyetértésben célunk egy új közösség kialakítása volt, ehhez kerestünk egyéniségeket, akiket meg is találtunk. Új igazolásaink jelleme, hozzáállása és játéka megfelelt elvárásainknak. A védelem kialakítása okozott némi nehézséget kezdetben de a menetközben visszatérők segítségével ez is megoldódott.  Összességében úgy látom, hogy jóval előrébb tartunk, mint arra a jelentős átalakítás előtt számítani lehetett.  

 

- Szerintünk az ősszel a legjobb erőnléttel rendelkező csapat volt a Pénzügyőr. Ennyire kemény volt a felkészülés? hogyan készültek a szezon előtt és közben?

- Örülök, hogy így látod, talán még többet tudtunk volna adni, ha nem jön közbe a sok sérülés. A harmadosztályhoz képest nem változtattunk sem az edzések számában és minőségében sem az edzőpartnerek erősségét tekintve. Július 15-én kezdtünk, a játékosok természetesen partnerek voltak a munkában, ezen a nyáron különösen sokat dolgoztunk. A bajnokság kezdete után is nagy létszámmal és heti 4 edzéssel készültünk, nagyon sok fiatal van a keretünkben, nekik legalább ennyire szükségük is van.

 

 

-Végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a csapat, egy minimális

hullámvölgyet leszámítva. Voltak azért nehézségek az ősszel?

 

-Gyanúsan jól kezdtünk - három 4:1-es győzelemmel - ami azért volt meglepő, mert az újonnan érkezők alig ismerték egymást és a keret régebbi tagjait. Jött is egy hullámvölgy már a 4. mérkőzésen a Testvériség otthonában, ahol aztán csak egy 83. percben lőtt góllal nyertünk. Az Unione és a Kelen ellen volt a mélypont, előbbi döntetlennel, utóbbi szerencsés de azért megérdemelt győzelemmel végződött. Ezután rendeztük a sorokat és tartalmas meccsek jöttek egészen a Vízművek elleni pofonig, amit aztán újra minőségi futball követett, a RAFC és a Voyage ellen. A Kerület elleni ki-ki meccsen sérülések nehezítették a dolgunkat és egy gól döntött a vendégek javára, az utolsó három meccsünket viszont magabiztos játékkal hoztuk. Összességében az említett hullámvölgytől eltekintve a mérkőzések többségén színvonalas, gyors támadófocival jelentkeztünk és ez mindenképpen biztató a jövőnkre nézve. 

-Mi ennek az ősznek a legfőbb tanulsága?

 

 Játszhatsz bárhol bármilyen szinten, minden edzésen és minden mérkőzésen kellő belső motivációval, a maximumra törekedve, önmagunkat adva kell teljesíteni.

 

-Elégedett vagy az őszi második hellyel?

- Említettem már, hogy ebben az évben elsősorban egy jó szellemű Közösség kialakítása volt a cél, ezzel kapcsolatban jó úton haladunk, ezzel elégedettek lehetünk. Edzőként azonban az a dolgom, ami a játékosaimnak, azaz én is a maximumra törekszem és mindig győzni akarok. Mivel ez nem sikerült „csak” 12 alkalommal, így nem lehetek elégedett. Az óbudaiaknak persze gratulálok az őszi elsőséghez. 

   

-Félév alatt reális képet kaphattál a BLSZ1-ről. Mi a véleményed a bajnokságról?

-Az átszervezés miatt jelentősen megerősödött a bajnokság. Ősszel nagyobb volt a különbség néhány volt harmadosztályú csapat és a tavaly jól teljesítő Blasz I-es csapatok között, mint vártam, de ez a tavaszra még változhat, és ha így lesz, akkor emelkedni fog a színvonal és több meglepetés is születhet.     

 

- Ha egy kérdést feltehetsz egy edző-kollégádnak, akkor mi lenne az?

Szabó András barátomtól az Unione edzőjétől kérdezném, hogy ilyen távolságból hogyan emlékszik az emlékezetes Kerület elleni meccsre, és hogy látja, az utána létrejött edző-bíró találkozó hozott-e előrelépést. Szintén tőle kérdezném, hogy mi a véleménye a Szalai Ádám féle nyilatkozatról és ehhez kapcsolódóan az edzői társadalom felelősségéről.

Vatai Attila kérdésére holnap válaszol Szabó András, akivel csapatuk szereplését is elemezzük majd.

 

 

Kategória:

Ez az oldal a jobb böngészési élmény elérése érdekében cookie-kat (süti) használ. Az oldal további böngészésével, illetve az "Elfogad" gomb megnyomásával hozzájárul a cookie-k használatához.